Horner tudja, hol kell Verstappennek javulnia - F1VILÁG.HU

Horner tudja, hol kell Verstappennek javulnia

HIRDETÉS

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy gondolja, hogy Max Versteppennek még egy kicsit dolgoznia kell időmérős teljesítményén.


A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy gondolja, hogy Max Versteppennek még egy kicsit dolgoznia kell időmérős teljesítményén.

Bár a holland pilóta igazolta váltását a Red Bullhoz, hiszen első futamát megnyerte az energiaital-gyárosokkal Barcelonában, ám az a tény, hogy eddigi összes versenyén alulmaradt csapattársával, Daniel Ricciardóval szemben az időmérő edzésen, mutatja, hol kell fejlődést elérnie.

„Az elmúlt két-három versenyen nagyon erős volt” – mondta Horner a fiatal tehetségről. „Jól bánik a gumikkal és a nyomást is remekül kezeli, nem zökkenti ki semmi.”

„Azonban az időmérőn még dolgoznia kell egy kicsit. Daniel kiválóan megy, és nagyon jó, hogy két remek versenyzőnk van, akik partiban vannak és hajtják egymást.”

Arra a kérdésre, hogy Verstappennek megvan-e a képessége a megfelelő fejlődéshez, a szakember így felelt: „Azt gondolom, hogy ez a tapasztalattal együtt érkezni fog.”

Horner nem győzte hangsúlyozni, hogy Max kiválóan kezelte az abroncsokat az Osztrák Nagydíjon, ami lehetővé tette számára, hogy még az utolsó etapja végén is versenyképes volt és maga mögött tudta tartani Kimi Räikkönent.

„Max nagyon jól kezelte a gumikat az utolsó körökben, pedig nagyon izgultunk, hiszen tudtuk, hogy az abroncsok a határon vannak” – folytatta a csapatfőnök.

„Hasonló volt a helyzet, mint egy hónapja Barcelonában, és ugyanazon pilóta gyakorolt rá nyomást hátulról. Remekül dolgozott, és a harmadik kanyarban érvényben lévő sárga jelzés segített neki az utolsó körben.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!