Horner: Túl engedékenyek voltak a Mercedesszel

A Red Bull Racing Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner elárulta, véleménye szerint a Mercedesszel szemben túlságosan engedékeny volt az FIA Nemzetközi Bírósága.


A Red Bull Racing Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner elárulta, véleménye szerint a Mercedesszel szemben túlságosan engedékeny volt az FIA Nemzetközi Bírósága.

A testület múlt héten tárgyalta a német istálló tesztügyét, majd megállapította, hogy Ross Brawn alakulata szabályt szegett akkor, amikor 2013-as autójával tesztelt a Spanyol Nagydíjat követően, Barcelonában a Pirelli felkérésére.

A Mercedes emiatt nem vehet majd részt a jövő hónapban esedékes fiatal versenyzők tesztjén, és bár Ross Brawn csapatfőnök szerint kézzelfogható veszteség éri majd őket emiatt, Christian Horner szerint olcsón megúszta a brackley-i gárda.

„Ami kissé zavaró, az a büntetés engedékenysége” – mondta a Red Bull Racing csapatfőnöke a minap.

„A probléma az olyan büntetéssel, mint amilyet a Mercedes kapott, hogy nincs elég erős visszatartó ereje. Azt hiszem, hatalmas volt a megkönnyebbülés az ítélethirdetés után Brackley-ben.”

Horner rámutatott arra, a Mercedes gumiproblémái kevésbé voltak jelentősek azt követően, hogy a Spanyol Nagydíj után három napon át tesztelt a csapat Barcelonában. A szakember szerint a hétvégi Brit Nagydíjon tényleg kiderülhet, mekkora előnybe is került a német alakulat.

„Amit mindenképp észben kell tartani, hogy Barcelonában a Mercedes az első és második helyről rajtolt, míg a futamon csak egyik autójuk volt képes a pontszerzésre, és gyakorlatilag ők szenvedtek legjobban a gumikopással. A következő futamon aztán náluk volt a legkisebb mértékű az abroncsok elhasználódása. Persze ez lehet véletlen egybeesés, és biztos vagyok benne, hogy a monte-carlói pályának is sok köze van ehhez.”

„Viszont Montrealban sem voltak olyan gumigondjaik, mint korábban, szóval majd meglátjuk.”

A Red Bull Racing első embere ráadásul arról sincs meggyőződve, hogy a fiatalok tesztjének kihagyása komoly érvágás lesz majd a Mercedesnek.

„Igen, talán bosszantó, hogy kihagyják ezt a tesztet. Viszont egy ilyen alkalom eltörpül egy olyan lehetőség mellett, mely során saját versenyzőid körözhetnek 1000 km-t két nappal a versenyhétvégét követően egy olyan pályán, amit alaposan felgumizott a mezőny.”

„Annak, hogy a téli teszteken nem fiatal tehetségeket küldünk pályára, oka van. Korlátozott a tesztkilométerek száma, és egy csapat inkább szerződtetett versenyzőit ülteti autóba, hiszen ők adják a legrelevánsabb visszajelzéseket.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!