Hírek

Horner: Túl szigorúan jártak el Webberékkel szemben

A Red Bull Racing Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner szerint egy kis ejnyebejnyével el lehetett volna rendezni Fernando Alonso és Mark Webber vasárnapi kihágását Szingapúrban, ehelyett azonban utóbbi versenyző tíz rajthelyes büntetést kap a következő versenyhétvégén.


A Red Bull Racing Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner szerint egy kis ejnyebejnyével el lehetett volna rendezni Fernando Alonso és Mark Webber vasárnapi kihágását Szingapúrban, ehelyett azonban utóbbi versenyző tíz rajthelyes büntetést kap a következő versenyhétvégén.

Mindkét versenyző megrovást kapott a vasárnapi futam után – Webber azért, mert engedély nélkül lépett a pályára kiesését követően, Alonso pedig azért, mert veszélyes helyzetet teremtett azáltal, hogy a kanyar közepén leparkolta autóját, hogy felvegye az auszrált.

Ez a megrovás igencsak sokba került Webbernek: miután idén ez már a harmadik volt, a Red Bull versenyzője a következő versenyen, Koreában tíz rajthelyes büntetéssel lesz kénytelen számolni.

Horner szerint szigorúan jártak el a stewardok, a szakember azon a véleményen van, jobban tették volna, ha inkább pénzbírságot szabnak ki a történtekért.

„El kellett volna intézni a dolgot némi pénzbírsággal, vagy egy kis körmössel” – mondta a Red Bull csapatfőnöke az AUTOSPORT-nak.

„Az egyik legemlékezetesebb pillanat számomra, amikor Nigel Mansell ugyanígy bevitte a bokszba Ayrton Sennát [1991-ben, a Brit Nagydíjon]. Ami miatt sajnálatos az egész, hogy a megrovás miatt – mivel ez volt a harmadik – tíz rajthelyes büntetést kapunk.”

„Sajnos manapság csak megrovással szankcionálhatnak a versenybírók. Ebben az esetben talán elég lett volna az is, ha beszélnek a versenyzőkkel. Ideális esetben egy pénzbírság lett volna a megfelelő, de ilyet nem alkalmazhatnak a stewardok.”

„Sajnálatos és frusztráló az egész, hiszen emiatt Mark hátulról lesz kénytelen rajtolni Koreában. De ez van, nem tudunk változtatni a történteken.”

„Az igazság az, hogy még nem láttam a felvételeket, viszont láttam képet arról, hogy [Alonso] visszaszállítja Markot a bokszba, és elvégre az ilyen megmozdulások jót tesznek a show-nak, a TV-közvetítésnek – ha a versenyzők nem mutatnak semmiféle érzelmet, az sajnálatos.”

„Láttunk korábban is ehhez hasonló dolgokat. Fernando Valenciában a győzelme után [2012-ben] felvett egy zászlót, és bár megszegte a szabályokat, nem kapott büntetést. Akkor a józan ész győzött. De persze megértem, hogy nehéz dolguk van a versenybíróknak a rendelkezésükre álló eszközök miatt.”

Szólj hozzá!


Ezt olvastad már?
A Sauber versenyzője, Nico Hülkenberg úgy véli, a versenyirányítás helytelenül utasította őt arra, hogy adja vissza pozícióját a mclarenes Sergio…