Horner úgy véli, a Red Bull helyesen cselekedett - F1VILÁG.HU

Horner úgy véli, a Red Bull helyesen cselekedett

HIRDETÉS

Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke a BBC-nek adott nyilatkozatában nemrégiben elárulta, úgy érzi, jól döntöttek akkor, amikor a vasárnapi Kínai Nagydíj során úgy határoztak, a McLarenekkel ellentétben Sebastian Vettel két bokszkiállással teljesíti a futamot, hiszen csak így tudtak Lewis Hamilton és Jenson Button elé kerülni.


Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke a BBC-nek adott nyilatkozatában nemrégiben elárulta, úgy érzi, jól döntöttek akkor, amikor a vasárnapi Kínai Nagydíj során úgy határoztak, a McLarenekkel ellentétben Sebastian Vettel két bokszkiállással teljesíti a futamot, hiszen csak így tudtak Lewis Hamilton és Jenson Button elé kerülni.

Vettel sorsa már a verseny rajtjánál megpecsételődni látszott, amikor a második –és harmadik helyről rajtoló Jenson Button és Lewis Hamilton lerajtolta őt.

A Red Bull végül úgy döntött, megpróbálja két bokszkiállással abszolválni a futamot – ellentétben a wokingi gárdával –, és sokáig úgy tűnt, az enerigaital-gyárosok taktikája kifizetődő lehet. Az utolsó körökben azonban Vettel olyannyira lelassult, hogy Hamilton könnyedén megelőzte, így a regnáló világbajnok ausztráliai és malajziai győzelmet után ezúttal be kellett, hogy érje a második pozícióval.

„Ha három kiállásos taktikával teljesítjük a futamot, talán mindkettejük mögött maradtunk volna” – mondta Horner.

„Tehát úgy határoztunk, hogy kipróbálunk valami mást, és megverjük mindkettejüket, és úgy gondoltuk, ez működhet – négy vagy öt körön múlt, és a második hely így is nagyszerű eredmény.”

„Lewis abroncsai állapotának köszönhetően olyan gyors volt, hogy nem volt érdemes küzdeni vele. A pontszerzés nagyon fontos, a bajnokság pedig hosszú.”

„A második és harmadik hely fantasztikus eredmény, szóval kiállunk a kétkiállásos stratégia mellett, mert azt gondoltuk az adott pillanatban, hogy működik és tulajdonképpen négy körön múlott. Lenyűgöző versenyt futottunk, ami kis híján kifizetődött Sebastian számára. Arra alapoztuk a döntésünket, hogy akkor épp a harmadik helyen autózott a McLarenek mögött – úgy éreztük, ez a legjobb módja annak, hogy megverjük őket, amihez nagyon-nagyon közel voltunk.”

A Red Bull csapatfőnöke kiemelte Mark Webber parádés teljesítményét is, aki a 18. helyről rajtolva végül felállhatott a dobogó legalsó fokára.

„Markkal fantasztikus felzárkózást mutatott be. Vele egy teljesen ellentétes taktikát választottunk, a keményebb keverékkel rajtolt el és amint megkapta a lágyakat, egyre gyorsabb és gyorsabb lett az agresszív háromkiállásos stratégiájával.”

Hirdetés

„Egyértelműen ő a nap versenyzője, nagyszerű előzéseket mutatott be például Michael [Schumacher] és Fernando [Alonso] ellen, végül pedig dobogóra állhatott.”

A szakember hozzátette, a három hét múlva esedékes Török Nagydíj előtt muszáj javítaniuk a kinetikus energia-visszanyerő rendszeren (KERS), azzal ugyanis a futam során is problémák merültek fel.

„A KERS elég jól működött a verseny első felében, utána azonban meglehetősen szaggatottan tudtuk használni. Muszáj fejlesztenünk, lesz három hetünk, hogy megbizonyosodjunk arról, Isztambulban már a futam minden körében használni tudjuk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!