Megosztás:

Horner: Vettelben ott van a „schumacheri gyilkos ösztön”

Volt főnöke azt mondja, a német mindent megtesz a világbajnoki címért.
Volt főnöke azt mondja, a német mindent megtesz a világbajnoki címért. © Scuderia Ferrari

A Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner azt mondja, Sebastian Vettel egyáltalán nem egy elkényeztetett kölyök, dühkitörései és olykor megkérdőjelezhető viselkedése pedig csak azt mutatja, mennyire ki van éhezve a sikerre.

A Ferrari versenyzője idén rendkívül kiélezett küzdelmet vív a világbajnoki címért Lewis Hamiltonnal, az Azeri Nagydíjon pedig kettejük csatája abban csúcsosodott ki, hogy Vettel a biztonsági autó bentléte alatt dühében ráhúzta versenyautóját Hamilton Mercedesére.

Bár sokan úgy tartják, Vettel ezen megmozdulása, illetve a rádión gyakran hallható dühkitörései azt mutatják, hogy a német nehezen viseli a nyomást, volt főnöke, Christian Horner nem így gondolja.

A szakember azt mondja, Vettel mindig is nagyon érzelmes volt a kormány mögött – egyszerűen azért, mert győzni akar.

„Azt gondolom, Sebastian a tenyerében hordozza a szívét, és egy nagyon intenzív küzdelem részese” – mondta Horner, aki korábban sorozatban négy világbajnoki címet nyert a német versenyzővel.

„Idén lehetőséget lát arra, hogy újra bajnok legyen, és tudja, hogy mindenre szüksége lesz a Mercedesszel szemben ahhoz, hogy elérje. Néha teljesen kimondja azt, amit gondol, és ez nagyszerű tulajdonsága. De emiatt néha bajba került.”

Horner hozzátette, rengeteg hasonlóságot lát Vettel, valamint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher között.

„Sebastian egy nagyszerű karakter. Jelenlegi környezetéből talán ebből nem sokat látni. De egy vicces srác, imádja az angol humort, és nagyon jól bánik a szerelőkkel.”

„Nálunk, a Red Bullnál mindig csokoládéval jelent meg, és körbekínálta a recepciósokat és lányokat a gyárban. Mindig nagyon nagylelkű volt, nemcsak a csapatnak adott valamit mindig, hanem az egész gyárnak. Órákat töltött azzal, hogy aláírt dolgokat, rengeteget áldozott a csapatra.”

„Óriási vágy van benne, a rekordok rengeteget számítanak neki. Michael Schumacher volt a legnagyobb bálványa, és azt gondolom, látjuk is néha azt a gyilkos „győzni akarok”-ösztönt – néha mindenáron.”

„A Ferrari egy igazán emocionális csapat, a latin temperamentum táplálja ezeket az érzelmeket. Nem azt mondom, hogy ez egy rossz dolog, de megmutatja az emberi oldalt, és azt, hogy mennyire ki van éhezve arra, hogy elérje a végső célját.”

Vettel szerződése az idei szezon végén lejár a Ferrarinál, Horner azonban azt mondja, meglepődne, ha a német távozna a patinás istállótól.

„Meg lennék döbbenve, ha távozna. Azt el tudom képzelni, hogy Toto [Wolff] ott duruzsol a fülében, hogy csak 1 évvel hosszabbítson, a Ferrarinál pedig azt mondják, hogy vagy 3 év, vagy semmi.”

„Szerintem végig akarja vinni azt, amit elkezdett a Ferrarinál. Egy okból ment oda: hogy felépítsen valamit, és megcsinálja azt, amit Michael megcsinált. Ha most lelépne, akkor csak fél munkát végezne.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Mercedes háromszoros világbajnoka, Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj...

Hozzászólások

( komment)