Hornernek magyarázkodnia kellett, de Ricciardo bízik a Red Bullban - F1VILÁG.HU

Hornernek magyarázkodnia kellett, de Ricciardo bízik a Red Bullban

HIRDETÉS
Fotó: Red Bull Racing

A Red Bull ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo fair küzdelmet vár csapattársával, Max Verstappennel 2018-ban, noha az ifjú versenyző korábban már több évre elkötelezte magát az osztrák istállóhoz.

Ricciardo szerződése pedig az év végén lejár – és korábban többször kifejtette, nem akarja elkapkodni a döntést, hiszen 2019-re jó eséllyel a Mercedesnél és a Ferrarinál is lehet üresedés.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke úgy fogalmazott, szeretnék megtartani Ricciardót, az ausztrál pedig biztos benne, egyenlő bánásmódban részesülnek a továbbiakban is.

Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint 2018-ban minden adott lesz-e ahhoz, hogy bajnok legyen a Red Bull-lal, ha a Milton Keynes-i istálló versenyképes autóval áll elő, Ricciardo így felelt: „Igen. És ezt 100 százalékig őszintén mondom.”

Ricciardo annak ellenére mondja mindezt, hogy Horner még tavaly októberben úgy nyilatkozott, Vertappen maga köré építheti majd a Red Bullt a jövőben.

„Az nyilván nem egy olyan megnyilvánulás volt, amit az ember hallani akar. De nem láttam a sajtóban, csak később értesültem Christian nyilatkozatáról. Valójában ő jött oda hozzám, és tette tisztába a dolgot. Azt mondta, ’figyelj, ha láttad a nyilatkozatomat, az nem egy kontextusából kiragadott részlet volt, de nem akartam, hogy így jöjjön ki’.”

„Azt mondta, ’kérlek, nem szeretném, ha bármi ilyesmit gondolnál, mert mindkettőtökért küzdünk’.”

„Az utolsó versenyeken Max kapta meg a továbbfejlesztett motort, ez volt az egyetlen különbség. De nincsenek aggályaim emiatt. Ha lennének, már felszólaltam volna.”

Fotó: Red Bull Racing

Ricciardo azt mondja, elfogadta Horner magyarázatát, és arra törekszik, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa 2018-ban.

Hirdetés

„Ha a motor 1 tizeddel lesz gyorsabb, nekem akkor is 2 tizedet kell javulnom. Ha elég jó vagyok, amúgy is legyőzöm őt! Magabiztos vagyok. Tudom, hogy többször kell tökéletesnek lennem, ha elöl akarok maradni. Soha nem voltak olyan jó vasárnapjaim, mint tavaly – az esetek többségében. Szóval a bennem lakozó versenyző nagyon magabiztos és eltökélt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!