Hülkenberg: Alonso miatt nem jött össze a pontszerzés - F1VILÁG.HU

Hülkenberg: Alonso miatt nem jött össze a pontszerzés

HIRDETÉS

Nem sikerült a pontszerzés Ausztráliában a Renault Forma-1-es csapatának, Nico Hülkenberg azonban a pozitívumokat próbálja meg magával vinni Melbourne-ből.


Nem sikerült a pontszerzés Ausztráliában a Renault Forma-1-es csapatának, Nico Hülkenberg azonban a pozitívumokat próbálja meg magával vinni Melbourne-ből.

A német versenyző saját bevallása szerint rengeteg időt veszített azzal, hogy a verseny során nem tudta megelőzni a McLaren versenyzőjét, Fernando Alonsót.

Hülkenberg végül a 11. helyen ért célba, így lemaradt a pontszerzésről a szezonnyitón.

„Vegyesek az érzéseim” – kezdte értékelését a német versenyző a verseny után.

„Közel voltam a pontokhoz, de nem eléggé. Azt gondolom, a 10. hely elérhető lett volna, de nem jött ma össze. Az első köröm nem sikerült valami jól. Próbáltam megelőzni az egyik Toro Rossót, és veszítettem egy pozíciót Fernandóval [Alonso] szemben, ami nagyon komoly hatással volt a versenyemre.”

„Beragadtam ugyanis mögé, nem tudtam előzni, és rengeteg időt veszítettem. És aztán később is forgalomba kerültem, ezért úgy döntöttünk, változtatunk a stratégián, és megpróbálunk valamit.”

„Majdnem be is jött, a McLarent el tudtuk kapni, de a Force Indiát sajnos nem. Viszont rengeteg leckét megtanultunk, rengeteg információt gyűjtöttünk az autóról, és ezeket most kielemezhetjük.”

„Bízom abban, hogy tovább javíthatunk az autónk beállításain, és alig várom, hogy újra versenyezzünk Kínában.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!