Hülkenberg: Brutálisan gyorsak a 2017-es autók - F1VILÁG.HU

Hülkenberg: Brutálisan gyorsak a 2017-es autók

HIRDETÉS

A Renault szimulátorában már vezethette a francia gyártó 2017-es versenyautóját Nico Hülkenberg, akit saját bevallása szerint igazán meggyőzött mindaz, amit látott.


A Renault szimulátorában már vezethette a francia gyártó 2017-es versenyautóját Nico Hülkenberg, akit saját bevallása szerint igazán meggyőzött mindaz, amit látott.

A német versenyző a Force India csapatától szerződött át a Renault-hoz, mely nagy célokat tűzött ki maga elé az idei évre, hiszen szeretne rendszeresen a legjobb tízben végezni autóival.

A 2017-es év szabályváltozásai komoly lehetőséget kínálnak a felzárkózásra, Hülkenberg pedig elárulta, az biztos, hogy az új versenyautók pokolian gyorsak lesznek a nagyobb tapadás és extra leszorítóerő miatt.

„Az új autók érzésre brutálisan gyorsak!” – mondta a német versenyző az Auto Motor und Sport című német szaklapnak.

„A 3-as és 9-es kanyarokat abszolút padlógázzal lehet teljesíteni. Ez korábban legfeljebb a Red Bullnak és a Mercedesnek sikerült.”

Bár sokan attól tartanak, az új szabályok miatt nehéz lesz majd az elöl haladó autó közelébe férkőzni, Hülkenberg azt mondja, nem lesznek ilyen jellegű gondok – Monacóban viszont valóban lehetetlen lesz majd az előzés.

„A DRS-hatás sokkal kifejezőbb, mint a 2016-os autók esetében. De Monte-Carlóban nem lehet majd előzni. Egyszerűen a pálya közepén terelgetjük a széles autóinkat, és ennyi.”

Az extra leszorítóerő miatt természetesen a versenyzők is jobban igénybe lesznek majd véve fizikailag – Hülkenberg elárulta, ő is kemény edzésekkel készül az új szezonra.

„Már karácsony előtt elkezdtem a tréningeket, és rögtön az új évben folytattam. 2 óra reggel, 2 óra délután. És speciális edzések a nyaknak.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!