Hülkenberg először tesztelte a Force India új autóját

Először tesztelhette a Force India 2011-es versenyautóját a csapat teszt –és tartalékversenyzője, Nico Hülkenberg.


Először tesztelhette a Force India 2011-es versenyautóját a csapat teszt –és tartalékversenyzője, Nico Hülkenberg.

A német pilóta 31 kört tett meg Barcelonában, és végül a tabella kilencedik helyen zárt, ám elmondása szerint hasznos munkát végzett, hiszen rengeteg új dolgot tanulhatott.

„Ez volt az első napom az új autóval, melyben helyet kapott a KERS, illetve ott volt az állítható hátsó szárny is, szóval sok új dologgal találkoztam és komoly munka várt rám az autóban” – mondta Hülkenberg, majd hozzátette, sok munka vár még csapatára, és az erőviszonyokat illetően egyelőre nem lehet jósolgatni.

„Még mindig sok dolgot el kell végeznünk, de elég versenyképes és remélem, hogy ott lehetünk a középmezőnyben, ahol lenni szeretnénk. Nem tudom értékelni az autókat egyelőre. Fogalmam sincs az erőviszonyokról. Azt gondolom, még ha az összes kört és adatot analizáljuk, akkor is túl sok ismeretlen tényező van, tehát várnunk kell és majd meglátjuk.”

A fiatal tehetség emellett beszélt a Pirelli abroncsairól is, és noha nem tudott komoly kiértékeléseket végezni a keddi napon, elmondása szerint azok meglehetősen hamar elkezdenek kopni.

„Hogy őszinte legyek, nem sok hosszú etapot teljesítettem. Tervben volt, de voltak problémáink, amik miatt nem tudtuk elvégezni. Tehát nehéz megmondani, viszont az 2-3 kör után érezhető, hogy a gumik kezdenek elfogyni. Voltak gondok az autó hátuljával, ami talán még nehezebbé tette számomra a délelőttöt.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!