Hülkenberg: Ezeket az autókat jóval nehezebb vezetni

A Force India versenyzője, Nico Hülkenberg szerint 2014-től kezdve sokkal nehezebb vezetni a Forma-1-es versenyautókat, mint korábban, azokkal ugyanis jóval egyszerűbb hibát elkövetni.


A Force India versenyzője, Nico Hülkenberg szerint 2014-től kezdve sokkal nehezebb vezetni a Forma-1-es versenyautókat, mint korábban, azokkal ugyanis jóval egyszerűbb hibát elkövetni.

Az elmúlt idény előtt jelentősen módosultak a versenygépekre vonatkozó szabályok: csökkent a leszorítóerő, valamint bevezették az 1,6 literes V6-os turbómotorokat is.

„Némi kihívást jelentettek” – mondta Nico Hülkenberg, a Force India immáron rutinosnak számító versenyzője az AUTOSPORT című brit lapnak.

„Nehezebb dolgunk volt, hiszen nem lehetett már olyan keményen nyomni, mint korábban. 2013-ban a rendelkezésre álló leszorítóerővel könnyedén nyomhattuk, és volt egy biztonsági határ, ami megmentett, ha túlerőltetted.”

„Ha viszont idén túlvezetsz egy kicsit, sokkal könnyebb elveszíteni az egész kört, de lehet, hogy ez csak azért volt így, mert a mi autónk kihegyezett volt.”

Habár számos kritika érte az új turbómotorokat, Hülkenberg szerint csak a gyenge hanghatás miatt érheti szó a ház elejét – az új aggregátok ugyanis minden tekintetben jobbak a régebbieknél.

„A motorok jók, és vezethetőség szempontjából a Mercedes erőforrása lenyűgöző volt. Rengeteg energia volt benne, csak az okozott küszködést, hogy a leszorítóerő-veszteség miatt ráérezzünk. Ami nekem személy szerint hiányzik, az a hang, de a motorokban jóval több erő van, mint korábban.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!