Hülkenberg: Javítanunk kell az autó tapadásán - F1VILÁG.HU

Hülkenberg: Javítanunk kell az autó tapadásán

HIRDETÉS

Ötödik lett Monacóban, Nico Hülkenberg azonban úgy véli, csapatának, a Force Indiának tovább kell javítania autóján, a hátsó tapadással ugyanis még vannak problémák.


Ötödik lett Monacóban, Nico Hülkenberg azonban úgy véli, csapatának, a Force Indiának tovább kell javítania autóján, a hátsó tapadással ugyanis még vannak problémák.

A VJM07-es versenygép tapadására már a szezon eleje óta panaszkodnak a Force India versenyzői, Hülkenberg pedig azt szeretné, ha a silverstone-i központú alakulat nagyobb hangsúlyt fektetne erre a területre.

„Már az első naptól kezdve ez az autó gyenge pontja” – mondta a német versenyző.

„Próbálunk javítani a helyzeten, de itt a leszorítóerő hiányáról van szó. Azt gondolom, a teljesítményt, illetve a sebességet tekintve normál esetben nem lettünk volna ötödikek – ezúttal a McLaren mögöttünk végzett. Pedig sokkal gyorsabbak, mi egyszerűen csak jobb munkát végeztünk.”

„Autók is estek ki előlünk. Szóval figyelemre méltó, hogy a legtöbbet hoztuk ki a lehetőségeinkből, ennek nagyon örülök. De fejlesztenünk kell, és javítanunk kell a teljesítményen, mert nem vagyunk kellően gyorsak.”

Hülkenberg szerint a Force India nagyon hatékonyan gazdálkodik a rendelkezésére álló anyagi forrásokkal, és ez az oka annak, hogy képes felvenni a versenyt a McLarennel és a Lotusszal.

„A Force India soha nem volt gyári csapat, és soha nem volt komoly büdzséje. Mindig oda kellett figyelniük a pénzükre, és azt gondolom, nagyon hatékonyan dolgozik a csapat. Lesznek még új fejlesztések, ami fontos. Ezeket meg kell majd értenünk, és működésre kell bírnunk, hogy úgy folytatódjon a szezon, ahogy eddig alakult.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!