Hülkenberg jövőre is a Force Indiánál marad - F1VILÁG.HU

Hülkenberg jövőre is a Force Indiánál marad

HIRDETÉS

2015-ben is a Force India versenyzője lesz a csapathoz idén visszatért Nico Hülkenberg – erősítette meg hétfőn, hivatalos közleményben a gárda. Azt még nem tudni, ki lesz a német csapattársa.



2015-ben is a Force India versenyzője lesz a csapathoz idén visszatért Nico Hülkenberg – erősítette meg hétfőn, hivatalos közleményben a gárda.

Hülkenberg jelenleg a nyolcadik helyet foglalja el az egyéni tabellán, véleménye szerint pedig csapata, a Force India a jövőben még jobb eredményekre lehet képes.

„Nagy öröm, hogy megerősíthetem jövő évi terveimet” – mondta a német pilóta.

„Ez az a csapat, melyet rendkívül jól ismerek, nagyszerű évünk volt, kiváló eredményeket értünk el együtt. A csapat komoly ambíciókkal rendelkezik, és úgy hiszem, jövőre is nagyon versenyképes csomagunk lehet majd.”

„Van egy erős partnerünk a Mercedes személyében, a csapatnál mindenki motivált és ki van éhezve a további sikerekre.”

„Jó érzéseim vannak a 2015-ös évvel kapcsolatban, és bőven van izgalom, mivel megpróbálunk építeni azokra az eredményekre, melyeket idén elértünk.”

A Force India csapatfőnöke, Vijay Mallya hozzátette: „Nagyon jól ismerjük Nicót: egy igazi versenyző, aki pontosan tudja, hogyan motiválja a csapatot.”

„Meggyőződésem, hogy ő a jelenlegi mezőny egyik legjobbja, és büszke vagyok arra, hogy a továbbiakban is a Force India színeiben versenyez majd.”

Hirdetés

Hülkenberg csapattársa, Sergio Pérez továbbra is tárgyal a silverstone-i alakulattal, ám egyelőre még nem írta alá jövő évi szerződését.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!