Hülkenberg nem érzi azt, hogy vége F1-es karrierjének - F1VILÁG.HU

Hülkenberg nem érzi azt, hogy vége F1-es karrierjének

HIRDETÉS
Bár jövőre nem lesz helye a Forma-1-ben, Nico Hülkenberg nem érzi úgy, hogy végleg távozik a száguldó cirkuszból – a német azt mondja, készen fog állni, ha esetleg lehetőség kínálkozik számára 2020-ban.
Nico Hülkenberg (GER) Renault F1 Team at turn 1.
Brazilian Grand Prix, Thursday 14th November 2019. Sao Paulo, Brazil.

A rutinos pilóta a szezont követően távozni kényszerült a Renault F1-es csapatától, a franciák ugyanis még nyár végén bejelentették, jövőre Esteban Ocon veszi át a helyét.

Mivel mostanra már csak a Williamsnél maradt versenyzői ülés – amit jó eséllyel Nicholas Latifi kap majd meg –, Hülkenbergnek távoznia kell a Forma-1-ből. Nemrég az a hír járta, a német pilóta az IndyCarban folytathatja pályafutását az Ed Carpenter Racingnél, Ed Carpenter csapatfőnök azonban kedden cáfolta ezt.

A jelenlegi helyzettel kapcsolatban Hülkenberg nemrég azt mondta: „Nem bánok semmit. Természetesen követtem el hibákat, mint ahogy néha mindenki. Ezeket szerettem volna elkerülni, van pár manőver, illetve dolog, amit most másképp csinálnék. De utólag ez mindig könnyű…”

„Szóval összességében megbékéltem azzal, amit elértem, és nem érzem úgy, hogy visszavonulnék versenyzőként. Nem érzem úgy, hogy végleg elhagyom az F1-et. A rajtrácson talán nem leszek ott, de ha lehetőség kínálkozik, készen fogok állni.”

Hülkenberggel kapcsolatban egyébként pletykáltak arról is, a DTM-ben folytatja pályafutását, habár ő nemrég azt mondta, erre nem lát sok esélyt.

„Nem írtam alá semmit, és belátható időn belül nem is fogok. Kaptam hívást néhány másik – fogalmazzunk úgy, hogy – versenysorozatból, csapatoktól, de jelenleg nem igazán történik semmi.”

„Hogy őszinte legyek, elég nyugodt vagyok. A szezont befejezem, és szeretnék annyira eredményes lenni, amennyire csak tudok. Utána pedig vissza akarok tekinteni egy kicsit, szeretnék néhány pillanatot szentelni magamnak, hogy lássam, mit is akarok csinálni.”

„Nem érzem azt, hogy el akarom sietni a dolgokat, hogy csak versenyezzek. Úgyhogy elég higgadt vagyok.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!