Hírek

Hülkenberg nem neheztel a Ferrarira

Nem neheztel a Ferrarira a Sauber istálló versenyzője, Nico Hülkenberg, amiért a maranellói gárda nem őt, hanem Kimi Räikkönent választotta Felipe Massa utódjául.


Nem neheztel a Ferrarira a Sauber istálló versenyzője, Nico Hülkenberg, amiért a maranellói gárda nem őt, hanem Kimi Räikkönent választotta Felipe Massa utódjául.

A német versenyző sokáig tárgyalásban állt a patinás alakulattal, mely múlt héten jelentette be, hogy 2014-ben Räikkönen lesz Fernando Alonso csapattársa.

Hülkenberg menedzsere, Werner Heinz a bejelentést követően a német sajtónak úgy nyilatkozott, csalódott a Ferrariban, a gárdát irányító Stefano Domenicali ugyanis a heteken át tartó tárgyalások után egy SMS-ben tudatta velük a döntést.

Maga Hülkenberg viszont Szingapúrban úgy nyilatkozott, nem neheztel a Ferrarira.

„Egyáltalán nem. Hogy őszinte legyek, a kapcsolatunk ugyanolyan pozitív, mint amilyen korábban volt. Volt némi félreértés a médiában” – mondta a 26 esztendős versenyző. „Nekem nincsenek rossz érzéseim.”

„Volt egy lehetőség. De nincs értelme túl sokat rágódni ezen, hiszen most már történelem. Előre tekintek, és továbblépek.”

Hülkenberg jelenleg a Lotusszal folytat előrehaladott tárgyalásokat, ám cáfolja, hogy az üzlet már megköttetett.

„A prioritás az, hogy egy jó megállapodást kössünk is jó autót találjunk. Egyelőre még semmi sincs véglegesítve, megpróbálom átlátni a lehetőségeket, és egy jó dologgal előállni a jövőre nézve.”

Szólj hozzá!


Ezt olvastad már?
Annak ellenére, hogy egyiküknek sincs érvényes szerződése a jövő évre, Sergio Perez és Jenson Button is biztos abban, hogy a…