Hírek

Hülkenbergnek még lehet jövője a Ferrarinál

Komolyan fontolgatta Nico Hülkenberg szerződtetését a Ferrari Forma-1-es csapata – vallotta be Stefano Domenicali, a gárda irányítója a minap.


Komolyan fontolgatta Nico Hülkenberg szerződtetését a Ferrari Forma-1-es csapata – vallotta be Stefano Domenicali, a gárda irányítója a minap.

A maranellói gárda 2014-ben a Fernando Alonso – Kimi Räikkönen párossal vág neki a világbajnoki küzdelmeknek, miután úgy döntött, nyolc szezont követően megválik Felipe Massától.

A brazil helyére sokáig Nico Hülkenberg is esélyes volt, sőt, a német versenyző menedzsere szerint már mindenben megállapodtak az olaszokkal, csupán Luca di Montezemolo aláírása hiányzott a szerződésekről.

A Ferrari végül Räikkönen mellett tette le voksát, Stefano Domenicali azonban bevallotta, tényleg közel álltak Hülkenberg szerződtetéséhez.

„Egyike volt azon esélyeseknek, akik szerződtetését komolyan fontolgattuk” – mondta a csapatfőnök a német Sport Bild című lapnak nyilatkozva, majd hozzátette, voltaképpen a tapasztalat billentette Räikkönen felé a mérleg nyelvét.

„Kimi jól ismeri a csapatot, nagyon gyors, nem hibázik, és nem is politizál.”

Domenicali elárulta, ettől függetlenül Hülkenbergnek bőven lehet még lehetősége arra, hogy egy napon a patinás olasz istállónál versenyezzen.

„Azt gondolom, a jövőben még nagyon jó esélyei lehetnek.”

Bár sokan úgy tartják, a Ferrarinak jövőre problémái lehetnek új versenyzőpárosával, Domenicali elárulta, ők nem tartanak ettől.

„Az a legfontosabb, hogy jó autónk legyen. Ha a versenygépünk gyors lesz, nem számítok problémára. Ha nem, akkor kisebb gondunk is nagyobb lesz a versenyzőkérdésnél.”

„Ugyanolyan esélyt kapnak majd, és a teljesítményük alapján dől majd el, hogy melyikük lesz elöl.”

Szólj hozzá!


Ezt olvastad már?
A Lotus Forma-1-es csapatát irányító Eric Boullier továbbra is bízik abban, mihamarabb sikerül véglegesíteni az Infinity Racing nevű vállalattal való…