Igazán fekszik Alonsóéknak a Hungaroring - F1VILÁG.HU

Igazán fekszik Alonsóéknak a Hungaroring

HIRDETÉS
Fotó: McLaren

Remek formában kezdte a 32. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a McLaren világbajnok versenyzője, Fernando Alonso.

A spanyol versenyző mindkét pénteki szabadedzésena legjobb tízben zárt – akárcsak csapattársa, Stoffel Vandoorne –, és úgy tűnik, beigazolódni látszik az, hogy a McLarennek a Hungaroringen kiváló esélyei lehetnek egy kiváló eredmény elérésére.

Alonso elégedetten nyilatkozott a szabadedzések után, hisz úgy érzi, sikerült jól felkészülni a folytatásra.

„Remek napunk volt – bár péntekenként mindig nehéz tiszta képet kapni, többé kevésbé úgy állunk, ahogy vártuk” – mondta a kétszeres világbajnok, miután az első edzésen 7., a másodikon 8. lett.

„Sikerült hasznos teszteket elvégezni, most pedig ki kell majd elemeznünk a gyűjtött adatokat, hogy lássuk, miben tudnánk fejlődni.”

„Egy kicsit versenyképesebbek vagyunk itt, mint a legutóbbi néhány versenyhelyszínen, és úgy tűnik, több esélyünk lesz arra, hogy a Q3-as helyekért, illetve a pontszerzésért harcoljunk.”

„Odafigyelünk minden apró részletre – a legapróbb dolgok számítanak igazán!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!