Így fest a Forma-1 2020-as mezőnye - F1VILÁG.HU

Így fest a Forma-1 2020-as mezőnye

HIRDETÉS
A Williams csapatának csütörtöki bejelentésével teljessé vált a Forma-1 2020-as szezonjának mezőnye. Komoly nevek távoznak, ugyanakkor lesznek izgalmas érkezők is a következő idényben.
George Russell (GBR) Williams Racing as the grid observes the national anthem.
Russian Grand Prix, Sunday 29th September 2019. Sochi Autodrom, Sochi, Russia.

Robert Kubica távozásáról már hónapokkal ezelőtt tudni lehetett, sőt, F1-es berkekben mindenki nyílt titokként kezelte, hogy helyét Nicholas Latifi veszi majd át. Mindez végül csütörtökön jelentette be a Williams csapata, a bejelentéssel pedig kialakult a jövő évi mezőny.

Mercedes

Lewis Hamilton – #44
Valtteri Bottas – #77

A Mercedes csapata 2020-ban is változatlan felállással vág neki az F1-es bajnokságnak: Valtteri Bottas lesz továbbra is az immáron hatszoros világbajnok Lewis Hamilton csapattársa, aki a következő idényben arra hajt, hogy beállítása Michael Schumacher rekordját, és megszerezze pályafutása hetedik világbajnoki diadalát.

Fotó: Scuderia Ferrari

Ferrari

Sebastian Vettel – #5
Charles Leclerc – #16

Bár voltak idén feszült pillanatok, legutóbb pedig egymással ütköztek Brazíliában, a Ferrari természetesen a következő idényre nem változtat felállásán. Sebastian Vettel szerződése 2020 végén viszont lejár, és nagy kérdés, hogy az új szabályok mennyire lesznek majd vonzóak számára. Addig persze még van idény, a Scuderiánál pedig abban bíznak, végre sikerült legyűrniük az Ezüstnyilakat, és 2007 után ismét egyéni világbajnoki címet szerezhetnek.

Red Bull

Alex Albon – #23
Max Verstappen – #33

Max Verstappen jövőre ötödik idényét kezdi meg a Red Bull-lal, miközben Alexander Albon első teljes szezonjára készül az energiaital-gyárosok színeiben. A thai versenyző idén év közben vette át Pierre Gasly helyét, miután remekül alakult debütálóidényének első fele a Toro Rossónál. Albon annyira meggyőzően szerepelt az év második felében, hogy a Red Bull nem sokáig gondolkodott: szerződést adott neki 2020-ra is.

McLaren

Lando Norris – #4
Carlos Sainz – #55

A McLaren számára ígéretesen alakult a 2019-es szezon, versenypárosa pedig kétségkívül az egyik legszínesebb és legszórakoztatóbb az F1-es mezőnyben. A csapatnál ezúttal a folytonosságra építenek: Carlos Sainz és Lando Norros jövőre is lehetőséget kap, a cél pedig természetesen, hogy megszorongassák a topcsapatokat. Ehhez remélhetőleg minden esélyük meglesz, hiszen a McLaren jövő évi autója már James Key technikai igazgató felügyelete mellett készül.

Hirdetés

Fotó: Renault

Renault

Daniel Ricciardo – #3
Esteban Ocon – #31

A Renault csapata úgy tűnik, idén is megrekedt egy bizonyos szinten, ez azonban nem szegte kedvét Daniel Ricciardónak, aki ezzel együtt persze jövőre már komolyabb eredményeket – dobogós pozíciókat – vár a francia istállótól. Az ausztrál csapattársa pedig nem más lesz, mint Esteban Ocon, kinek szerződtetését nyár végén jelentette be a Renault. Mindez pedig azt jelenti, hogy Nico Hülkenbergnek a 2019-es szezon végén távoznia kell a Forma-1-ből.

Toro Rosso

Pierre Gasly – #10
Daniil Kvyat – #26

Pierre Gasly az év első felében rengeteget küszködött a Red Bull csapatánál, ennek vége pedig az lett, hogy visszaküldték őt a Toro Rossóhoz. Ahol viszont azóta is szárnyal! A francia tehetség élt a lehetőséggel, és a két héttel ezelőtti Brazil Nagydíj a 2. helyen ért célba. Nem ő az egyetlen azonban, aki idén dobogós helyezést szerzett a Toro Rossónak, hiszen csapattársa, Daniil Kvyat a kaotikus Német Nagydíjon tudott igazán előkelő pozícióban, a 3. helyen befutni. Egy ilyen jól bevált pároson pedig hiba lenne változtatni: 2020-ban is marad a Gasly – Kvyat kettős.

Racing Point

Sergio Perez – #11
Lance Stroll – #18

Sergio Perez és Lance Stroll 2020-ban második közös idényüknek kezdenek neki, Pereznek viszont már igencsak komoly múltja van a silverstone-i istállónál: a mexikói a hetedik szezonját kezdi meg a csapattal.

Alfa Romeo

Kimi Räikkönen – #7
Antonio Giovinazzi – #99

Kimi Räikkönen idén a Ferraritól érkezett az Alfa Romeóhoz, miután 2 évre szóló szerződést írt alá a svájci-olasz istállóval. Ez a szerződés pedig azt jelenti, hogy 2020 végéig biztosan az Alfa színeit erősíti A finn pilóta a jövő évi Amerikai Nagydíjon ünnepli majd 41. születésnapját. Csapattársa jövőre is a Ferrari támogatását élvező Antonio Giovinazzi lesz majd.

Haas

Romain Grosjean – #8
Kevin Magnussen – #20

Akárcsak Hamilton és Bottas, Romain Grosjean és Kevin Magnussen is negyedik közös évüket kezdik meg a következő szezonban. A Haasnál úgy tűnik, bíznak a két rutinos pilótával, de vajon sikerül javítaniuk a meglehetősen gyengére sikeredett 2019-es szezon után?

Fotó: Williams

Williams

George Russell – #63
Nicholas Latifi – #??

George Russell idén debütált a Forma-1-ben: a brit tehetség a Mercedes támogatását élvezi, és mivel idén Robert Kubica csapattársaként meglehetősen meggyőző formát mutatott, nem is volt kérdés, hogy jövőre is az F1-ben maradhat. Kubica távozásáról már hónapokkal ezelőtt tudni lehetett, a Williams pedig a szezonzáró verseny előtt jelentette be, az idén még a Forma-2-ben versenyző Nicholas Latifi veszi át a helyét.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!