Így folytatódik a Hungaroring felújítása - F1VILÁG.HU

Így folytatódik a Hungaroring felújítása

HIRDETÉS

A 30 éves Hungaroring „megújulása” tavaly év végén kezdődött el, és a munkálatok a tervek szerint 2017 őszén folytatódnak – tovább épül-szépül hazánk Formula–1-es versenypályája, amely immár a tradicionális helyszínek közé tartozik a világbajnoki sorozatban.


A 30 éves Hungaroring „megújulása” tavaly év végén kezdődött el, és a munkálatok a tervek szerint 2017 őszén folytatódnak – tovább épül-szépül hazánk Formula–1-es versenypályája, amely immár a tradicionális helyszínek közé tartozik a világbajnoki sorozatban.

2016-ban a mogyoródi aszfaltcsík teljes hosszán kicserélték a kopóréteget, amely fontos és szükséges első lépése volt a felújítási munkálatoknak. 1986 óta nem volt egységes, új aszfalt a Hungaroringen, most van, és nemcsak ez jó hír, hanem az is, hogy Charlie Whiting, a Formula–1 nemzetközi versenyigazgatója azt nyilatkozta a pályabejárás után, hogy első osztályú munkát végeztek a Hungaroringen.

Az elmúlt hat évből ötöt nyereséggel záró vállalat önerőből oldotta meg az aszfaltozást, amely a szerződéshosszabbítás szempontjából is fontos tényező volt. (A Formula–1-es Magyar Nagydíj a hosszabbításnak köszönhetően újabb öt évig, vagyis 2026-ig szerepel a sorozatban.)

Az élet azonban nem áll meg: az állami forrásoknak köszönhetően 2017 őszén folytatódhatnak a munkálatok, amelyeket három szakaszra osztanak.

Első lépésben az alapvető cél a nézők kiszolgálása, vagyis a lelátórendszer, a főtribün mögötti terület korszerűsítése, új televíziós kommentátorfülkék építése. A második ütemben (tehát 2018 őszétől kezdődően) következhetnének a főépületek és a garázsok, a harmadikban pedig felépülhetne a látogatóközpont, a múzeum, és a kiszolgáló létesítmények, amelyek lehetővé tennék, hogy a Hungaroring egész évben látogatható motorizációs centrum legyen – a hazai autó- és motorsport fellegvára.

hungaroring

A Hungaroring célja, hogy az építkezés ne befolyásolja a nagy nemzetközi versenyeket. A pályán a Formula–1 mellett – amelynek a megrendezése a vállalat elsődleges feladata – jövőre is megtartják a túraautó-világbajnokság, a német túraautó bajnokság és a kamionos Európa-bajnokság egy-egy versenyét.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!