Így reagált a Honda a McLaren kritikájára - F1VILÁG.HU

Így reagált a Honda a McLaren kritikájára

HIRDETÉS
Reagált a McLaren kritikáira a Honda Forma-1-es programját igazgató Haszegava Juszuke, aki szerint nem igaz az, hogy a japán gyártó „elveszett”.

Reagált a McLaren kritikáira a Honda Forma-1-es programját igazgató Haszegava Juszuke, aki szerint nem igaz az, hogy a japán gyártó „elveszett”.

Reagált a McLaren kritikáira a Honda Forma-1-es programját igazgató Haszegava Juszuke, aki szerint nem igaz az, hogy a japán gyártó „elveszett”.

Zak Brown, a McLaren ügyvezetője nyilatkozott úgy a minap, azonnali változásokra lesz szükség a Honda részéről, amennyiben folytatni akarják együttműködésüket, a japánok ugyanis egyhelyben toporognak, és egy kicsit elveszettnek tűnnek a motorfejlesztés terén.

Brown kifejtette, nagyon aggódik amiatt, hogy emiatt nem tudják folytatni majd az együttműködésüket – a McLaren célja ugyanis az, hogy világbajnoki címekért harcoljon az F1-ben.

Haszegava Juszuke, a Honda F1-es főnöke a Motorsport.com-nak cáfolta, hogy elvesztek volna a fejlesztések során.

„Sajnálatos, hogy nem tudom meggyőzni őket arról, hogy jó irányba haladunk. De meggyőződésem, hogy nem vagyunk elveszve” – mondta a szakember.

„Még némi időre van szükségünk, de jó dolgokat csinálunk. Rengeteg intézkedést hozunk annak érdekében, hogy felgyorsítsuk a fejlesztéseket, de ezekről most nem árulok el többet.”

A szakember persze pontosan tudja, az egyetlen módja annak, hogy meggyőzzék a McLaren, hogy versenyképes motort adnak a brit istállónak.

„Talán elhiszik azt, hogy a jövőben képesek leszünk rá, de meg kell győznünk őket erről azzal, hogy meg is mutatjuk.”

Haszevaga azt mondja, megérti Zak Brown frusztrációját, és kifejtette, a felek viszonya továbbra sem rossz.

Hirdetés

„Nem lepett meg a nyilatkozata. Nem kell csodálkozni azon, hogy panaszkodik és hogy csalódott. Én is frusztrált és csalódott vagyok, az egész csapat az. Ez egy nagyon kemény helyzet számunkra.”

Arra a kérdésre, hogy a McLaren és a Honda képes lesz-e folytatni a közös munkát a legutóbbi kritikák után, Haszegava így felelt: „Efelől kétségem sincs. Erős csapatot alkotunk.”

„Eldöntöttük, hogy csapatként kerekedünk felül ezen a nehéz helyzeten. Együtt dolgozunk azért, hogy javuljon a helyzet.”

A McLaren ügyvezetője pénteken azt mondta, nyitottan gondolkodnak 2018-as lehetőségeikről, ha a Honda tovább folytatja a küszködést, Haszegava azonban kifejtette, a wokingi gárda nem szabott határidőt. Ettől függetlenül persze megpróbálnak mihamarabb egy továbbfejlesztett motorral előállni.

A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn egyébként pénteken a BBC-nek azt mondta, a Honda fontos a sportág számára, így szívesen segítenek a japán gyártónak.

„Ha tudunk tenni valamit, amivel segíthetjük törekvéseiket, hogy jobbak legyenek, meg fogjuk tenni” – mondta.

Haszegava persze örömmel vette Brawn szavait.

„Nem tudtam erről, de jó ezt hallani” – fogalmazott a japán.

A Honda a hírek szerint külső tanácsadókat is felbérelt, hogy mihamarabb fordítson a helyzetén.

„Soha nem mondtam, hogy nem akarunk külső segítséget. Ez jelenleg is zajlik, de azt nem árulom el, kikről van szó.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!