"Ijesztő" futamon van túl a McLaren párosa - F1VILÁG.HU

“Ijesztő” futamon van túl a McLaren párosa

HIRDETÉS

A McLaren világbajnok versenyzője, Jenson Button a vasárnapi Spanyol Nagydíj után úgy nyilatkozott, ijesztő volt vezetni az autót a 66 körös versenytáv során.


A McLaren világbajnok versenyzője, Jenson Button a vasárnapi Spanyol Nagydíj után úgy nyilatkozott, ijesztő volt vezetni az autót a 66 körös versenytáv során.

Bár a csapatnál abban bíztak, az évad ötödik versenyén, Barcelonában esélyük lesz a pontszerzésre, Fernando Alonso végül fékhiba nélkül kiesett, Jenson Button pedig csak a tizenhatodik pozícióban ért célba.

„Az első harmincpár kör életem legijesztőbb 30 köre volt” – mondta Button.

„A hátulja egyszerűen nem volt rendben. Valahányszor ráléptem a gázra bármilyen tempónál, a hátulja megindult. Nem volt szokványos.”

„Olyan volt a hátulja, mintha nem is lenne összekötve az elejével. Olyan volt, mintha szélviharban lettem volna. A verseny első fele horrorisztikus volt. Valamennyit változtattunk, illetve új gumikat raktunk fel, ez végül segített egy kicsit.”

Button hozzátette, nem tudja, hogy a felmerült problémák a beállításokkal, vagy valamiféle mechanikai hibával hozhatóak-e összefüggésbe.

„A mai nap után nem hiszem, hogy számíthatunk pontokra az év során. Elégedett voltam az autóval, de olyan volt, mintha a versenyre teljesen elállítottuk volna.”

Alonso a versenyen a hetedik helyig is felküzdötte magát, végül azonban fékhiba miatt ki kellett állnia.

Ahogy a spanyol próbált leparkolni a garázs előtt, majdnem elütötte szerelőit, az autóval ugyanis képtelen volt lefékezni.

Hirdetés

„Ijesztő volt. Az egész bevezető körben nem volt fék, a kerékcsere előtt még kevésbé” – mondta a kétszeres világbajnok.

„Egy körrel korábban elrontottam az 1-es kanyart, óvatos voltam, de a fékek még jobban elszálltak, a kiálláskor pedig már abszolút nem fogtak. Ijesztő volt a srácok miatt, de szerencsére nem sérült meg senki, nagyon jó volt a reakciójuk.”

Alonso hozzátette, ha nincs a műszaki hiba, elérhető lett volna a pontszerzés.

„Úgy tűnik, a kétkiállásos taktika jobban működött számunkra ezen a hétvégén. A verseny többé-kevésbé úgy alakult, ahogy vártuk, szóval szerintem a 9. vagy 10. hely meg lehetett volna.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!