Illien szerint a Renault sokat fejlődik majd - F1VILÁG.HU

Illien szerint a Renault sokat fejlődik majd

HIRDETÉS

Már a 2016-os elején sokat fejlődhet a Renault V6-os erőforrása – ezt mondja Mario Illien, aki egy ideje már aktívan segíti a franciák fejlesztéseit.


Már a 2016-os elején sokat fejlődhet a Renault V6-os erőforrása – ezt mondja Mario Illien, aki egy ideje már aktívan segíti a franciák fejlesztéseit.

A svájci szakember és vállalata, az Ilmor azok után szövetkezett a Renault-val, hogy egyértelművé vált, a francia gyártó egyedül nem fog tudni javítani V6-os hibrid motorján.

A Renault idén már gyári csapatként vesz részt az F1-es küzdelmekben, ám emellett még motorokkal látja el a Red Bull csapatát – igaz, az TAG-Heuer néven szerepelteti majd erőforrásait.

„32 zsetonnal sok mindenen lehet változtatni, de az idő lesz a legfőbb ellenfél” – mondta Mario Illien az Auto Motor und Sport című német lapnak.

„A Renault-val közösen látnunk kell, hogy mit tudunk megvalósítani a rendelkezésre álló idő alatt.”

Arra a kérdésre, hogy a Renault-nak a nulláról kell-e kezdenie mindent, annyira gyenge volt eddigi motorja, Illien így felelt: „Nem, ennyire nem rossz a helyzet.”

„Jelentősen javulni fogunk. Remélem, hogy már a szezon korai szakaszában fejlődést mutatunk.”

A szakember mindazonáltal hozzátette, a Ferrari és a Mercedes utolérése egyelőre nem szerepel a rövid távú célok között.

„Az egy kicsit tovább fog tartani egy évnél. Természetesen a többiek is fejlődnek majd.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!