Ilyen lesz a Williams új autója - Fotóval - F1VILÁG.HU

Ilyen lesz a Williams új autója – Fotóval

HIRDETÉS

Az F1 Racing magazin címlapján mutatkozik be a nagyközönségnek a Williams 2015-ös versenyautója. A csapatnál abban bíznak, idén sikerül megtartaniuk a tavalyi lendületet.



Az F1 Racing magazin címlapján mutatkozik be a nagyközönségnek a Williams 2015-ös versenyautója.

A csütörtökön új számmal jelentkező neves szaklap kedden este már publikálta is az első fotót az FW37-es kódjelű versenyautóról, mely hasonló színekben pompázik, mint tavalyi elődje, a szabályok változása miatt azonban rövidebb orrkúpot, illetve természetesen finomított aerodinamikát kapott.

A grove-i gárda remekelt a 2014-es évben – főleg a Mercedes-motoroknak köszönhetően –, hiszen harmadik lett a csapatok versenyében.

Pat Symonds technikai igazgató abban bízik, idén sikerül folytatni a jó szereplést, noha továbbra sincs olyan költségvetésük, mint a nagycsapatoknak.

„Hogy egy csapat mennyire versenyképes, az egy relatív dolog” – mondta a szakember az AUTOSPORT-nak.

Hirdetés

„Nemcsak azon múlik, hogy mit csinálsz, hanem azon is, a riválisok mit csinálnak. Talán szerencsések voltunk, hogy néhány riválisunk problémákkal küszködött tavaly, de ez persze semmit sem vesz el mindabból, amit sikerült elérnünk.”

„Igen, volt egy nagyszerű erőforrásunk, de 2013-ban is ugyanazt a motort használtuk, mint azok, akik végül világbajnokok lettek. Szóval azt gondolom, sokat fejlődtünk.”

„Viszont a nagymenőkkel küzdünk – azokkal, akik kétszer annyit költenek, emiatt pedig nagyon nehéz előrelépni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!