Íme az első fotó a Renault V6-os motorjáról - F1VILÁG.HU

Íme az első fotó a Renault V6-os motorjáról

HIRDETÉS

A Renault bemutatta az első fotókat V6-os turbómotorjáról, amely motorformula egyesek szerint új színt hoz majd a Forma-1-be, és vonzóbbá teszi a sportot a rajongók számára a jövőben.


A Renault bemutatta az első fotókat V6-os turbómotorjáról, amely motorformula egyesek szerint új színt hoz majd a Forma-1-be, és vonzóbbá teszi a sportot a rajongók számára a jövőben.

A 2014-ben debütáló 1.6 literes turbómotorok már javában futnak a próbapadon a Renault főhadiszállásán Viry-Chatillonban, azonban a pályán majd csak a következő év elején mutatkozhatnak be.

A Renault Sport F1-es vezetője, Jean-Michel Jalinier úgy gondolja, hogy a jóval gazdaságosabb és technológiailag fejlettebb motorok mind az autógyártók, mind a sport számára komoly löketet adhatnak.

„Egy sokkal jobb eszköz lesz a kommunikációra, mint a jelenlegi V8-as motorok” – mondta. „Néhány rajongót visszaszerezhetünk a Forma-1-ben.”

A Renault motorokért felelős technikai igazgatója, Rob White szerint az új egységek látványos futamokat hozhatnak, és sokkal relevánsabbak lesznek, mint a jelenlegi erőforrások.

„A Forma-1 továbbra is nagyon hangos lesz” – magyarázta. „A tesztpadon is hallható, hogy nem lesz halk a motor, a váltás hihetetlenül gyors. És a nagy vörösen izzó dolog a váltó előtt, az energiatároló rendszer pedig szintén látványos lesz.”

A Mercedes volt az első, amely már korábban közzétette fotóit új erőforrásáról.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!