Hírek

Indiai győzelmével Vettel negyedszer is bajnok lett

Vettel stílusosan, magabiztos győzelemmel lett világbajnok az F1-ben immáron negyedszer. Rosberg és a 17. helyről rajtoló Grosjean lett még dobogós. Alonso pont nélkül zárt. A Red Bullé a csapat vb-cím.


Vettel stílusosan, magabiztos győzelemmel lett világbajnok az F1-ben immáron negyedszer. Rosberg és a 17. helyről rajtoló Grosjean lett még dobogós. Alonso pont nélkül zárt. A Red Bullé a csapat vb-cím.

Sebastian Vettel ezúttal is megőrizte első helyét a rajtnál, a Mercedesek lassan pörögtek fel, így nem voltak rá veszélyesek. Felipe Massa viszont remekelt, és az ötödik helyről a másodikra jött fel már az első körben.

Fernando Alonso Ferrarija kicsit megsérült a rajt után, és orrkúp-cserére a második kör végén máris a bokszba kellett hajtania. Ugyanilyen korán állt ki a lágy gumikon rajtoló Vettel is, de az ő cseréje tervszerű volt. A címvédő a 17. helyre állt vissza, a mezőny sűrűjébe.

A vezetést így Massa vette át, aki sorra futotta a leggyorsabb köröket, úgy tűnt, az ő taktikája remekül működik, mivel Ferrariján jól teljesítettek a lágy gumik. Mögötte a szintén lágy gumin autózó Mercedesek következtek, majd Mark Webber, aki közepes abroncson rajtolt.

A lágy gumikkal azonban nem lehetett csodát tenni, a 7. kör végén Rosberg, a 8. kör végén Massa és Hamilton is cserélt, Webbernek adva így az átmeneti első helyet.

10 körrel a rajt után Webber, Sergio Perez, Daniel Ricciardo, Romain Grosjean volt a sorrend az élen, ők még nem voltak kerékcserén. A már egyszer kereket cserélők közül Vettel volt a legjobb az ötödik helyen, és mivel hátránya 15 másodperc körül volt, így lényegében ő állt az élen. Pláne úgy, hogy a következő körökben Grosjeant és Ricciardót is maga mögé utasította.

Grosjean a 13. kör végén állt ki a bokszba, a 15. helyre, Alonso mögé tért vissza a pályára. A spanyol versenyének nagyon betett a korai bokszkiállás.

Esteban Gutierrez a 6. helyen haladt a Sauberrel, amikor a versenyirányítás bokszutca-áthajtásos büntetést szabott ki rá, amiért a rajtnál kiugrott.

Vettel később Perezt is megelőzte, akinek előre szóltak, hogy ne ellenkezzen, inkább figyeljen az abroncsaira. Így már a két Red Bullé volt az első két hely, Webber bő 10 másodperccel vezetett csapattársa előtt, ami az ausztrál kerékcseréjekor máris Vettel első helyét jelentette. Erre a cserére a 28. kör végén került sor (a 3. helyen álló Perez is ekkor cserélt), Webber négy kört tett meg a lágy gumikon, és a közben második cseréjét szintén letudó Vettel mögé a második helyre állt vissza.

A két Red Bull mögött ekkor Adrian Sutil autózott, aki még mindig nem cserélt kereket. Kimi Räikkönen emiatt is viszonylag könnyedén tudott elmenni a Force India mellett, hiszen a Lotuson frissebb gumik voltak.

20 körrel a leintés előtt Vettel győzelme és negyedik világbajnoki címe már nem forgott veszélyben, megnyugtató előnnyel autózott csapattársa előtt, míg Alonso, aki esetleges győzelme esetén még meghiúsíthatta volna a bajnokavatást, a pontszerzéstől is messze volt.

Vettel hátvédje, Webber azonban műszaki hiba miatt a 40. körben kiesett, félre kellett állnia Red Bulljával. Ez egyben azt is jelentette, hogy a többiek számára a dobogón két kiadó hely megszerzésére nyílt lehetőség.

Sutil 18 körrel a leintés előtt állt ki először kereket cserélni, a lágy gumikkal ment vissza a pályára. Ha jó eredményre akarja váltani eddigi jó szereplését, akkor elvileg már ez volt az utolsó cseréje is egyben, de a lágy gumikkal 18 kört megtenni nem kis feladat volt.

Webber kiesése után Räikkönené lett a második hely, de 25 másodperces hátránya volt Vettellel szemben. Nyolc körrel a vége előtt a DRS-zónában Rosberg simán megelőzte Räikkönent, így a Mercedes lett a második.

A finn pilótát ezután csapattársa, Romain Grosjean érte utol, aki két másodperccel volt gyorsabb, és bár első kísérlete sikertelen volt (a bukótérbe terelte őt a márkatárs), rádión szóltak a finn pilótának, hogy engedje el csapattársát. Räikkönen mellett Massa is elment, miközben mögöttük a hátsó abroncsaival bajlódó Hamiltont Perez sanyargatta. A finnt a DRS-zónában meg is előzte ez a páros, úgy, hogy közben Perez Hamilton elé ugrott.

Az akciójeleneteknek ezzel vége is volt mára. Vettel roppant sima győzelemmel zsinórban negyedszer is bajnok lett. Vele pezsgőzött a dobogón Rosberg és Grosjean.

A remek napot kifogó Massa végül negyedik lett Perez előtt. A mexikóinak ez volt idei legjobb eredménye. Hamilton hatodik lett, az utolsó előtti körben mégis a bokszba hajtó Räikkönen előtt, aki az utolsó körben megfutotta a verseny leggyorsabb körét. Paul di Resta nyolcadikként ért célba csapattársa, és a Toro Rossót vezető Ricciardo előtt.

Vettel idei tizedik, zsinórban hatodik győzelmével a Red Bull is bebiztosította konstruktőri bajnoki címét. Örömük csak akkor lehetett volna tökéletesebb, ha Webber is célba ér a második helyen.

A bajnokságból három, immáron tét nélküli forduló van még hátra, jövő hétvégén Abu Dhabiban találkozik a mezőny.

Szólj hozzá!


További hírek