Irvine beszólt Vettelnek: „Csak egy egytrükkös póni!”

Fotó: Scuderia Ferrari
Eddie Irvine, Ferrari,
Komoly kritikával illette a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt a Ferrari Forma-1-es csapatának korábbi versenyzője, Eddie Irvine.

Komoly kritikával illette a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt a Ferrari Forma-1-es csapatának korábbi versenyzője, Eddie Irvine.

Az ír autóversenyző 1996 és 1999 között volt a Ferrari pilótája, mind a négy futamgyőzelmét a patinás olasz csapat színeiben szerezte utolsó maranellói évében.

Bár Irvine állítja, már nem követi az F1-es eseményeket, mert azok „untatják őt”, a minap a BBC-nek adott interjújában vitatta az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton érdemeit, mivel elmondása szerint nincsenek olyan komoly ellenfelei.

A most 53 éves versenyző szerint Hamilton „más ligában versenyez” riválisaihoz képest, ám azt gondolja, az „még csak meg sem közelíti Michael [Schumacher] ligáját” – leginkább azért, mert megkérdőjelezhetőnek tartja például Vettel képességeit.

„Azt gondolom, hogy Vettel akkor jó, ha elöl van, és nincs kivel versenyeznie. Ha megnézzük Lewis versenyzését, látható, hogy Lewis a versenyzésre fókuszál, és előre kerül.”

„Ha Vettelt nézzük, és azt, amikor ő versenyez valakivel, akkor az látható, hogy annyira a másik srácra fókuszál, arra, hogy ő hova megy, hogy végül nekiütközik!”

„Ez majdnem mindig előfordul. Szerintem Vettel egy jó versenyző, de hogy egy négyszeres világbajnokhoz képest… én nem látom ezt. Szerintem nagyon túlértékelt, szerintem ő egy „egytrükkös póni”. Lewis sokkal nagyobb tehetség.”

Fotó: Scuderia Ferrari

Irvine azt mondja, Hamilton talán jobb az előzésekben, mint Schumacher volt, de sokszor vannak rossz napjai az olyan versenyzőkhöz képest, mint amilyen a hétszeres világbajnok, vagy Ayrton Senna.

„Ha megnézzük azokat az éveket, amikor Lewis és [Jenson] Button csapattársak voltak, látható, hogy Button valójában két szezon során is több pontot szerzett. Ilyen Michaellel soha nem fordult elő.”

„Michael teljesítménye rendre magasabb szintet képviselt, habár Lewis egy rendkívül tehetséges versenyző.”

„Amikor Lewis először megérkezett a Forma-1-be, fantasztikus volt őt nézni, az előzései példátlanok. Talán jobb előző, mint Michael volt. De ami a tempót, a versenyhétvégéken, vagy az egy idényen át tartó következetességet illeti, nem hiszem, hogy bárki is képes Michael szintjére érni – még Senna sem.”

Arra a kérdésre, hogy miért tartja a Forma-1-et „hihetetlenül unalmasnak”, Irvine azt mondta, szerinte a száguldó cirkusz túl „mesterkélt”, nem elég „nyers”, és „túlságosan tökéletes”.

„Ha az ember hibázik, nem fizet nagy árat érte” – tette hozzá.

„Egyre biztonságosabb és biztonságosabb lesz, ami jó dolog, de már túl messzire mennek. Fejlődik, fejlődik, és a végén az ember úgy van vele, ’hova jutottunk?’.”

„És szerintem oda jutottunk, hogy ez a valami már egy kicsit puha és nem érdekes.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

 

 

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!