Izgalmas változásokat tartogat a McLaren új autója - F1VILÁG.HU

Izgalmas változásokat tartogat a McLaren új autója

HIRDETÉS

Igazán izgalmas változások lesznek fellelhetőek a McLaren Forma-1-es csapatának 2017-es versenyautóján – nyilatkozta csütörtökön Eric Boullier, az istálló versenyigazgatója.


Igazán izgalmas változások lesznek fellelhetőek a McLaren Forma-1-es csapatának 2017-es versenyautóján – nyilatkozta csütörtökön Eric Boullier, az istálló versenyigazgatója.

A patinás brit csapat február 24-én rántja le a leplet 2017-es modelljéről, mely az MCL32-es kódjelet viseli majd. A pletykák szerint jó esély van arra, hogy a McLaren idei versenygépe már narancssárga színben pompázik majd.

„Mindig lesznek változások, de ennek így is kell lennie” – mondta a McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier egy csütörtöki interjúban.

„Mint bizonyára tudják, egy Forma-1-es autó soha nem marad ugyanolyan egyik versenyről a másikra. És lesznek egyéb változások is – igazán izgalmas újításokat tervezünk az új autónk, az MCL32-es vonatkozásában, de ezeket szeretnénk titokban tartani egészen addig, amíg meg nem mutatjuk a nagyvilágnak február 24-én.”

A McLaren ezen a héten jelentette be, hogy az eddig csapatmenedzserként tevékenykedő Dave Redding idén már a Williamsnél folytatja – az átszervezések ellenére azonban Boullier magabiztosan várja az új szezont.

„Nagyon lelkes vagyok az elvégzett átszervezések miatt, és úgy gondolom, rendkívül magabiztosan vághatunk neki az új szezonnak. Úgy véljük, az újonnan kinevezett szakemberek nagyon gyorsan beépülnek majd a szervezetbe.”

Boullier elárulta, jó ideje egyeztetések folytak már csapaton belül Redding távozása kapcsán, kinek helyét az eddig vezető szerelőként tevékenykedő Paul James veszi át.

„Szerintem kijelenthető, hogy a McLaren vezető szerelőjeként Paul volt a legjobb a Forma-1-ben. És ez nemcsak az én véleményem, hanem sok csapattársamé is a McLarennél, akiknek volt már lehetőségük arra, hogy más csapatoknál is dolgozzanak.”

„Szóval semmi okát nem látom annak, hogy Taffy – ahogy előszeretettel nevezik őt, mint walesit csapaton belül – miért ne brillírozna új munkakörében.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!