Megosztás:

Jó esély van a Holland Nagydíj visszatérésére

Verstappennek hála nagyon népszerű az F1 Hollandiában.
Verstappennek hála nagyon népszerű az F1 Hollandiában. © Red Bull Racing

A zandvoorti versenypálya egyik tulajdonosa azt mondja, reális esély van arra, hogy a Holland Nagydíj 2020-ban visszakerül a Forma-1-es versenynaptárba.

A versenypálya tulajdonosai, illetve a Zandvoort község nemrég megvalósíthatósági tanulmányt készített arról, van-e reális lehetőség arra, hogy 2020-tól ismét Forma-1-es versenynek adjanak otthont.

A pálya utoljára 1985-ben látta vendégül a Forma-1 mezőnyét, Bernhard van Oranje, az aszfaltcsík egyik tulajdonosa pedig azt mondja, optimisták a jövőt illetően.

„Úgy hiszem, a Liberty Media szeretné vonzóbbá tenni a sportot, és tudják, mit kell tenniük” – mondta a szakember a Motorsport.com kérdésére.

„Véleményem szerint egy ’old-school’ versenypályának szerepelnie kell a naptárban – egy olyannak, ahol, ha elhagyod a pályát, kavicságyban végzed. Nem meglepő, hogy Zandvoort a legnépszerűbb pálya a DTM-pilóták körében. Kihívást jelent, élvezetes rajta vezetni, és a rajongók számára is szórakoztató. Szóval azt gondolom, ez a pálya remekül illeszkedik az F1 tulajdonosainak stratégiájába.”

„Arra ne számítsunk, hogy 2020 előtt megvalósul, de utána szerintem abszolút reális lehet.”

A zandvoorti pálya jelenleg az FIA 2-es fokozatú licencével rendelkezik, és mintegy 10 millió eurós befektetésre lenne szükség ahhoz, hogy megszerezze az F1-es versenyrendezéshez szükséges 1-es minősítést.

Charlie Whiting, az FIA F1-es versenyigazgatója még nyáron „nem hivatalos” látogatást tett Zandvoortba, Oranje elmondása szerint pedig egy hosszabb bokszutca, és nagyobb bokszterület mindenképp szükséges volna.

A szakember kifejtette, egyeztetéseket kell folytatniuk a holland kormánnyal, hogy megkapják a versenyrendezéshez szükséges támogatást.

„Egy nagyobb konzorciumra lesz szükségünk, hogy Hollandiába hozhassunk egy ilyen nagy eseményt. Ha minden jól megy, leülünk majd együtt, hogy lássuk a lehetőségeket, és számításba vesszük, mennyire térülhet meg a befektetés.”

„A következő lépésben látnunk kell, mik az igények, és aztán kell egy helyet találnunk a naptárban.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Honda F1-es főnöke, Haszegava Juszuke azt mondja, azok után, hogy Fernando Alonso a 8. helyen...

Hozzászólások

( komment)