Jöhet a Halo 2017-ben! - F1VILÁG.HU

Jöhet a Halo 2017-ben!

HIRDETÉS

Az FIA készen áll arra, hogy 2017-ben bevezessék az új fejvédő rendszert: a Nemzetközi Automobil Szövetség úgy döntött, az „aeroscreen” helyett a „Halo-rendszert” vezetik be.


Az FIA készen áll arra, hogy 2017-ben bevezessék az új fejvédő rendszert: a Nemzetközi Automobil Szövetség úgy döntött, az „aeroscreen” helyett a „Halo-rendszert” vezetik be.

A Formula-1 technikai szabályokért felelős munkacsoportja Monacóban ülésezett, ahol a csapatok technikai igazgatóival és Charlie Whitinggal arról egyeztettek, hogy az aeroscreen vagy a Halo bevezetését preferálnák-e 2017-ben.

A Halo-rendszert a Mercedes fejlesztette ki alapvetően, majd a Ferrari is létrehozott egy hasonló prototípust, amelyet versenypályára is vittek. Ezt követően a Red Bull hozakodott elő egy új ötlettel, amelynek alapja egy „szélvédős” szerkezet volt.

A versenyzők és a rajongók az utóbbi megoldást részesítették előnyben, azonban július 1-ig végleges döntést kell hozni a fejvédővel kapcsolatban, és mivel addig nem tudják megfelelően tesztelni az aeroscreent, ezért a Halo mellett döntöttek – ezt június 24-én fogják pályára vinni újra.

Amennyiben a Halo átmegy a teszteken és megfelelő eredményeket hoz, úgy hivatalosan július 6-án tárgyal majd a megvalósításról a technikai delegáció.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!