Jöhetnek az egységes motorok a Forma-1-ben - F1VILÁG.HU

Jöhetnek az egységes motorok a Forma-1-ben

HIRDETÉS

Megbízható források szerint minden jel arra utal, hogy az FIA Motorsport Világtanács pénteki ülésén zöld utat kap az egységes motorok bevezetése, miután egyre többen érdeklődnek a Cosworth által kínált, olcsó V8-as erőforrások iránt.

Megbízható források szerint minden jel arra utal, hogy az FIA Motorsport Világtanács pénteki ülésén zöld utat kap az egységes motorok bevezetése, miután egyre többen érdeklődnek a Cosworth által kínált, olcsó V8-as erőforrások iránt.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) múlt pénteken hirdette ki, hogy a nagy múlttal rendelkező Cosworth nyerte meg az egységes motorok beszállítására kiírt pályázatot, így a brit székhelyű cég láthatja majd el erőforrásokkal a csapatokat a 2010-es idénytől – feltéve, ha bevezetésre kerülnek az egyenmotorok a Forma-1-ben.

Azt követően, hogy a Honda pénteken bejelentette visszavonulását, az FIA elnöke, Max Mosley levelet intézett a csapatokhoz, melyben leírta, hogy a Cosworth egy három éves szerződés keretén belül kevesebb, mint évi 6 millió fontért kínálná a motorokat, feltéve, ha legalább négy csapat igényt tart azokra.

Noha egyelőre még nem érkezett hivatalos megerősítés az FIA-tól, az autosport.com információi szerint a független csapatok (Williams, Force India, Red Bull Racing, és a Scuderia Toro Rosso) mellett a Renault is komolyan érdeklődik az egyenmotorok iránt.

Mindez azt is jelenti, hogy a Renault lehet a következő motorgyártó a Honda után, amely elhagyja a királykategóriát. A francia cégóriásnak mérlegelnie kell, hogy megéri-e fenntartania amúgy is igen költséges motorfejlesztési részlegét Viry-Chatillonban.

Bár a Renault csapatvezetője, Flavio Briatore nem kommentálta a híreszteléseket, még a szezonzáró Brazil Nagydíjon elmondta, hogy a motorszabályok módosításával lehetne a leghatékonyabban és legdrasztikusabban csökkenteni a költségeket.

Mosley múlt heti levelében azt is jelezte, hogy az egyenmotorok bevezetése nem azt jelentené, hogy a nagyvállalatok nem építhetnének saját erőforrásokat, mindössze az lenne a kitétel, hogy ezek a motorok nem lehetnének erősebbek az egységes erőforrásnál.

Éppen ez az, amiért egyes gyártók, jelen esetben a Renault úgy érezheti, semmi értelme több tíz millió fontot arra áldoznia, hogy egy új egységet fejlesszen, ha egy pontosan ugyanolyan teljesítményű motort kap kevesebb, mint hat millió fontért.

Az FIA elnöke szerdán ül össze a csapatok vezetőivel Monacóban, ahol többek között az egyenmotorok bevezetéséről is tárgyalnak, még a csütörtöki jelentkezési határidő előtt.

Ezt követően ül össze az FIA Motorsport Világtanács pénteken, és vitatja meg, miként lehetne tovább csökkenteni a költségeket. A megbeszélésen a csapatok szövetsége (FOTA) által felvázolt intézkedési és szabálymódosítási csomagról, illetve az egységes motorok bevezetéséről is dönthetnek.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!