Megosztás:

Jövőre visszatér az igazi Schumacher

Schumacher az új autóval, új gumikon ismét versenyképes lesz, állítja Brawn.
Schumacher az új autóval, új gumikon ismét versenyképes lesz, állítja Brawn. © Mercedes

Michael Schumacher pontosan ugyanolyan versenyképes, mint legsikeresebb éveiben volt, csak a körülmények nem kedveznek neki, ám jövőre ismét az élmezőnyben láthatjuk versenyezni, véli csapatfőnöke, Ross Brawn.

A hétszeres világbajnok három év kihagyás után tért vissza a Forma-1-be, ám eddig nem sok mindent tudott felmutatni, mindössze háromszor sikerült az első hatban végeznie, és csapattársa, Nico Rosberg szinte kivétel nélkül felülmúlta az eddigi versenyeken.

Emiatt sokan arra a következtetésre jutottak, hogy Michael képességei megfakultak három éves kihagyása alatt, azonban Brawn cáfolta, hogy ez lenne a helyzet, ugyanis véleménye szerint a Mercedes problémái, és a Bridgestone gumik furcsa viselkedése elfedi a valóságot.

„Ha megnézzük a telemetria adatait a gyors kanyarokban, vagy a reakcióidejét, mikor kitör alatta az autó, akkor semmi különbséget nem látunk a mostani és a visszavonulása előtti Schumacher között” – mondta a szakember a Forma-1 hivatalos weboldalának.

„Azonban a lassú kanyarokban nem tudja úgy kihasználni a gumikat, mint csapattársa. Nico ebben a tekintetben igen magasra helyezi a mércét. Azonban úgy gondolom, hogy ezzel semmi gondja nincs Michaelnek, hiszen legalább látja, hogy hol kell fejlődnie.”

„Arra számítok, hogy 2011-ben ismét az igazi Michaelt láthatjuk, mikor egy sokkal jobb autót tudunk biztosítani számára.”

A csapatfőnök, aki a Benettonnál és a Ferrarinál is együtt dolgozott a német pilótával, így szinte mindenkinél jobban ismeri, ismét elmondta, hogy Schumacher dolgát a Bridgestone első abroncsainak furcsa karakterisztikája nehezíti meg az idei esztendőben.

„Michael vezetési stílusa olyan erős első gumikat követel meg, amik kibírják a kemény fékezéseit, és az általa előszeretettel használt kormánymozdulatokat” – magyarázta a csapatvezető.

„Azt kell mondanom, hogy az idei első gumik nem szokványosak. Ennek pedig az oka az, hogy az FIA a hibrid rendszer (KERS) népszerűsítése érdekében egy olyan első abroncs kifejlesztésével bízta meg a Bridgestone-t, hogy azok egy bizonyos súlyeloszlásnak kedvezzenek.”

Brawn azt is bevallotta, hogy ha nem Schumacherről lenne szó, akkor nagy valószínűséggel elbúcsúzna tőle az évad végén.

„Őszintén szólva, valószínűleg nem” – felelte a szakember arra a kérdésre, hogy az idei évben látottak alapján megtartaná-e versenyzője szolgálatait a következő idényre.

„Azonban mivel ismerjük Michaelt, tudjuk, hogy még rengeteg van benne, hiszen Michael számos területen sokkal tehetségesebb, mint a többiek – vezetésben és a csapattal való együttműködésben. A csapat nagyon elégedett Michael eddigi munkájával.”

„Ha újonc lenne, bizonyára feltennénk magunknak a kérdést, hogy képes-e tovább fejlődni. Michael esetében viszont tudjuk, hogy igenis képes rá, hiszen már bizonyított.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(43 komment)
UNICUMM képe

@mister:
Látod, amit írtál megint az a megmosolyogni való. :))

Idei teljesítménye .... bááááár, ha belegondolok hogy első F1-es szezonod amit végig követtél,teljesen jogos amit irtál. :DDDDDd

Fusion képe

@UNICUMM: Azt, hogy de jó, külön írjuk!!!! :)

Dora008 képe

@mister:

Te olyanról amúgy hallottál, hogy Schumi akármilyen hideg gumit boxból kijövet már bemelegített? Ez is tuti amúgy, hogy csak szerencse nem!? Más nem tudta megtenni... Azért szerintem 7 világbajnoki címével bizonyított. És nem mond azt, hogy csak bénák versenyeztek mind a 7 vb cím alatt. xD

mister képe

@UNICUMM: Szívesen mosolygok veled én is... Mondjuk az idei "teljesítményén"! :o)))

mister képe

@moni626:
Schumacher sikerei nálam a "jókor volt jó helyen" kategóriába tartoznak, mintsem a tudás kategóriába! ( Button meg a másik véglet, ő mindig rosszkor volt rossz helyen... )
Van több világbajnok is, akiről vallom, hogy nem a tudása alapján érdemelte ki, ilyen például a már említett Hill is, és vannak akik szerencsések, mint tavaly Button, vagy a sírból visszajövő Raikkonen... De Hamilton címe is hajszálon múlott Brazíliában...

De Button megverte Barrichellót, Vettel Webbert, Hamilton meg Alonsót AZONOS FELTÉTELEK MELLETT!!!

UNICUMM képe

@mister: Elhiszem rólad, hogy nagy szájkaratés vagy, de ezt nem cáfolni kell, hanem megmosolyogni amit irtál. (már bocs)
:)))

mister képe

@UNICUMM: Cáfold meg bármelyik hülyeségemet...

NO.1. képe

@m.mart961: ne érts fére én utálom vettelt meg a redbult és a mclarent csak a Ferrari

moni626 képe

@mister:
Felül kell bíráljam magam. Tényleg nem egyről beszélünk. Csak egy kérdésem lenne:
ha ezeket a szerinted semmi sikereket más éri el,akit nem Schuminak hívnak,akkor is ezt írnád?? Ez személyre szóló,vagy minden sikeres ember iránt ezt érzed??? Mertha igen,akkor azt úgy hívják irigység. És akkor tényleg nem beszélünk ugyanarról,sőt még egy nyelvet sem.

UNICUMM képe

@mister:
Tudsz még több hülyeséget is írni, ahhoz hogy megnyugtasd magad hogy igenis mennyire sz@r pilóta Schumi, vagy ezzel kimerült minden hülyeséged?
:DDDDDd

mister képe

@moni626:
Nemigen hiszem, hogy ugyanarról beszélnénk!
Schumacher az első VB címéért Senna halála után ( a tudjuk milyen képességű ) Damon Hillel csatázott... Még úgy is megverte, hogy 2 futamról kizárták, ugye...
A 2.-nál dettó...
A 3.-tól meg adott volt a jó autó ( amivel ugye Irvine is küzdhetett VB címért ), de megintcsak nem volt ellenfele, mert az igazi ellenfél a csapattárs lett volna AZONOS autóval, na az meg nem volt...
Ergó amiről én beszélek ( és nem hiszem, hogy Te is erről ), hogy van 7 VB címe, amiért gyakorlatilag SENKIVEL nem kellett megküzdenie! A Hakkinen éra kicsit ugyan tényleg nehezebb volt, a 2000. évit beírhatjuk ténylegesen megnyert címnek, de 2001-től BÁRKI megnyerte volna a VB-t azzal az autóval... Lehet, hogy ő is részese volt az építésnek, de mindannyian tudjuk, hogy a Ferrari szorzókkal többet költött fejlesztésre bárkitől abban az időben!
Az első IGAZI kihívása a mostani, de már nem Hillek, meg Coulthardok az ellenfelek... Látjuk is hogy szerepel!

UNICUMM képe

@Zsoly:
Hogy ki a jobb az mindig relatív. De sok mindennek az értékét és a tudását nagyban megmutatja az, hogy mennyit hajlandók érte fizetni az emberek ill. cégek.
Ez a helyzet akár Britney-vel és McCartney-val is.
Érdemes elgondolkodni ezen, miért is fizettek Schuminak évi 100 millát + a reklámok a Ferka és a többi cégek.

Zsoly képe

Kedves Unicumm, tehát ha Britney Spears többet keres mondjuk Paul McCartney-nál akkor szerinted ő a jobb?

UNICUMM képe

@Zsoly:
Miért égeted magad ezekkel a beköpésekkel: "Azt, hogy túlértékelt abszolút vállalom" ... He???

Míg 2007-ben nem lett Tiger Woods a világ legjobban fizetett sportolója, addig Schumacher volt az.
Erre azt állítod te a világgal szemben, hogy túlértékelt.
Hát, nem senki vagy! Gratula. Ébredj már fel ...:)))

moni626 képe

@Zsoly:
Igen értem. Én csak a teljesítményre írtam,nem a nézettségre. A sportolókat teljesítmény szerint mérik,aminek a fok mérője a különböző címek sora. Mindegy mit sportol, úszik.focizik,autót vezet,golfozik,vagy sakkozik. És siker egyik sportágban sincs csak úgy. Azért tenni,teljesíteni kell.

Zsoly képe

Sehol sem írtam, hogy tehetségtelen, azt mondtam, hogy gyengébb mint a mostani ellenfelei. Azt, hogy túlértékelt abszolút vállalom.Az ő idejében általában az autója 1-3 másodperccel volt gyorsabb, és az ellenfelei sem voltak falat rengetőek. Ne feledd az ő uralkodása, akkor kezdődött, amikor mélyponton volt az egész Forma1, a megszüntetése is komolyan felmerűlt. Ebben az időben a Ferrarin kívül nem sok csapat áldozott komoly összegeket. Reálisnak azt mondanám, hogy 2-3 szoros világbajnok.A merciben most is van pénz, én azt az autót nem is tartom rossznak, kb. a 4.-5., így még lehangolóbb a teljesítménye. A kajakos példánál is más sajnos a véleményem. Nézd meg reálisan ,hogy azokban a sportágban ahol komoly nézettség illetve pénz van,sehol sem vagyunk. Ne értsd félre, nem becsülöm le semelyikük teljesítményét,hiszen hihetetlen munkát végeznek, de pl. kajak-kenuval kb. 10 országban foglalkoznak komolyan.Remélem érted mit akarok mondani.

moni626 képe

@Zsoly:
Miért szídna bárki is??? Ne szeresd! De azt leírni hogy tehetségtelen!!! Nahát tudod!!
Nekem is van egy-két pilóta akit nem kedvelek,de soha nem jutott volna eszembe tehetségtelennek titulálni egyiket sem. Mikor felröppent a hír,ami remélhetőleg kacsa,hogy Webber jön a Ferrarihoz,hát még a gondolatára is kirázott a hideg. Sőt tovább megyek, Kimi-t sem szerettem soha. De piros ruha volt rajta,piros autóban ült.... Mit lehett tenni,drukkolni neki.
De egyikre sem mmondanám hogy tehetségtelen. És mihez nincs meg a tudása??? Saját magaddal kerültél ellentmondásba.mert az írod,hogy igen fejleszteni azt tud. Nos a Merci-ben is ott van a pénz. De felhívnám a figyelmed arra a tényre hogy nem a Ferrarival lett először VB, Schumi. Szóval gondold át!! Nem azzal van a baj,hog nem kedveled,nem szimpatikus. Rendben,nincs ezzel gond,de olyat leírni hogy túlértékelt!! Minden sportolót a teljesítménye,Vb címe.Olimpiai címe után itélnek meg. Nehéz lenne másképp. Vegyük a kajakos csillagunkat, Ő is túlértékelt?? Tudod,érmek,Vb címek.....

moni626 képe

@mister:
Nem is tudom min vitatkozunk,hisz mind a ketten majdnem azt mondjuk.
Csak én nem írom még le a nagy öreget. Én azt mondom várjuk ki a végét.
Én is tudom,látom,hogy amit most produkál,nos hát az nem az igazi. Attól mert Schumi fan vagyok,még látom amit látok:)) Sajnos.... de a remény hal meg utoljára. a lepényhal meg úszik:))
Habár ez az állapot teljesen tudathasadást idéz nálam elő. Mert hát a Ferrari csak a Ferrari!!!
Épp ezért kicsit sem leszek szomorú (sőt) ha idén az Alonso nyer. Jövőre meg feltámad a Schumi,és jöhetnek a csaták. Na akkor kinek fogok üvöltözni a Tv elött??? Azt még nem tudom...de úgy legyen!

Zsoly képe

Ez az Unicumm, persze ilyen kedvenc mellett nem várok mást.

UNICUMM képe

@Zsoly:
Ez a kinyilatkozásod olyan volt mint a fing, jobban járunk ha benned marad.

Zsoly képe

Én pedig kimondottan nem szeretem Schumachert, ennek fényében lehet mocskolni is engem. Mindig is az volt a véleményem , hogy ő a Forma 1 történetének messze legtúlértékeltebb pilótája.Nagyon jó időben volt jó helyen, ez persze nem az ő hibája, ő csak kihasználta az adódó lehetőségeket a maga módján. Tudom a 7 világbajnokság, a csúcsok. Fejleszteni valóban tud, de ehhez azért kellett a Ferrari anyagi háttere, meg az hogy előtte sokáig sehol sem voltak, így éhesek voltak a sikerre. Most bármibe lefogadom, hogy sehol sem lesz jövőre, egyszerűen nincs meg a tudása hozzá. Lehet szidni.

mister képe

@moni626: Tisztázva az Irvine sztorit, csak arra akartam rávilágítani, hogy hip-hop beülhetett Schumi autójába, és a legnagyobb kihívója lett Hakkinennek a középmezőnyből... Egy senki, aki futamokat is alig nyert korábban... És ugye csak az utolsó futamon lett a finn világbajnok... Valószínű Schumival is elcsatáztak volna végig... Akkor az autó számít, vagy a versenyző?

És igen, biztosan vannak első számú pilóták, de nem az első futamon... Manapság már régen nincs meg az, ami régen volt, hogy gyakorlatilag egy autót fejlesztettek ( Schumacherra, akárkire a spórolás kedvéért ), és az új fejlesztések csak az elsőszámú pilótára kerülhettek fel... Ha jött újabb/jobb cucc, a levetettet kaphatta meg a csapattárs! Ilyen ma már nincs! Valakiből akkor lesz elsőszámú pilóta, ha megveri a csapattársát AZONOS feltételek mellett! Biztos vagyok benne, hogy Hamilton-Button, Alonso-Massa, Vettel-Webber ( egy versenytől eltekintve, de ott is az ausztrál volt a sz@rkeverő ), Kubica-Petrov, Rosberg-Schumacher mind-mind azonos technikát kapnak, mert már megtehetik a csapatok, hogy két autóra gyártsanak! Ja, hogy Alonso megveri Massát, és a cím megszerzése kedvéért a brazilnak félre kell állnia? Valószínű ez lenne minden más párosnál is... Ha Rosberg menne a címért, a jelenlegi helyzetben Schumit is félreállítanák ne izgulj...

VB-cím, persze, minden statisztikában benne van ki mennyit nyert... És igen ez számít! De annó pl nem lehetett mit csinálni a Williams-ekkel, akárkit beleültettek világbajnok lett! Mert jó volt a konstrukciójuk! És Schumacher ferrarijával is akárki bajnok lehetett volna? Láttuk Irvine teljesítményét... Valóban az az Ő érdeme is lehetett, hogy ilyen autója lett... De élesben, egy az egyben, MOST VAN ELŐSZÖR harcban a csapattársával AZONOS feltételekkel! És most bukóra áll... Ahogy Brawn is megmondta, teljesítménye alapján régen kirúgta volna az öreget, ha nem ő lenne a nagy Schumacher... Ennyi...

mister képe

@UNICUMM: Schumacherrel kapcsolatban csak a tények leírását folytattam, igaz a másik aspektusból, ami ugyancsak létezik, és nem elhallgatható...

Isteníteni senkit nem istenítek, különösen Irvine-t nem, az egyik legellenszenvesebb versenyzőnek tartottam, akit valaha láttam! ( Hozzáteszem én még láttam Coulthardot és Fisichellát is Forma3-ban vezetni... ) Alonsót kiemelkedőnek tartom, csakúgy mint Vettelt, Hamiltont, Kubicát, Rosberget, és Buttont is annak tartottam, még hondás éveiben is ( nem csak világbajnokként! ). És pl Klien visszatérése is figyelemre méltó, nemtom észre vette-e valaki, hogy beugróként 1,2mp-et vert Sennára a legutóbbi időmérőn...

UNICUMM képe

@mister:
A szövegedből naon lejön az útálatod Schumi iránt. :)
Nehéz elismerned naon, hogy 100 év mulva sem lesz még egy ilyen tehetség a F1-ben, mint Ő?
Helyette istenitesz olyan közepes tehetségü pilótákat mint Alonso és Irvine. :DDDDDd

moni626 képe

@mister:
Igen. Valóban mindig van egy első számú pilóta. de az a pilóta lesz valamitől első. Nem?
Ahhoz dolgozni kell. Akit felhoztál példának Irvine,hát nem is tudom. Nyilván nem ő volt a csapatban akinek az adataira támazkodni lehetett. Én úgy emlékszem,hogy amikor aktív volt fontosabb volt neki a haja színe:)) És még valami. Alonso,aki szintén csapatot épít.nos ős is első számú pilóta, Vettel is az,habár tagadják... Kubica egyértelműen az. Sutil is az. Tehát a pilóták valamitől elsők lesznek csapaton belül. Ami szerintem teljesen rendjén van. Igy volt Hakkinen idejében is. Emlékszel? Régebben is voltak akik köré csapat építődött. És igen voltak,vannak,lesznek,véletlen bajnokok. De hétszer nem lehet valaki véletlen bajnok.
És most bizony Alonsonak is áll a zászló,hogy többszörös VB legyen.
Hát igen, Hamilton, és Button között nem tudom mi a helyzet. Kár hogy nem én vagyok a csapatfőnök,tudnám kit nyomjak:))
Az írod hogy nem a VB cím mennyisége számít???? Hanem mi?? Nem kiló krumpliban mérik a teljesítményt,hanem VB címben. És tényleg csak ismételni tudom,a csapat az mögé áll,aki jobban húz. Ennyi. És ez így van rendjén.
Nem látunk bele (sajnos) a tesztekbe,a telemetriai adatokba,nem tudjuk kivülről eldönteni,melyik visz több értékelhető adatot. Ehhez kapcsolódik egy cikk(nem tudom hol olvastam) ,de Heidfeld-ről szól,és a Sauber főnöke nyilatkozta,hogy mennyire másképp látja az auótot mint a japán. Erről van szó szerintem....

mister képe

És még valami... Most Schumachernek nincs 3-4 éve, hogy jó autót csináljon! Ha jövőre is távol lesz az élmezőnytől ( de leginkább csapattársától ), sarokba dobhatja a karrierjét... Jó autó csinálóból pedig most sokkal több van a mezőnyben, mint annó, velük is meg kell ám küzdeni! ( Alonso Renault, Ferrari; Vettel Toro Rosso, Red Bull; Kubica BMW, Renault; Sutil Force India; talán Hamilton is, bár ez nálam még kérdőjeles... )

mister képe

@moni626: Csak a tények felsorolása közben kihagytál egy-két szintén TÉNY-t! A legjobb mérce a pilóta teljesítményére nem a világbajnoki címek száma, hanem az AZONOS autóban ülő csapattárs legyőzése! ( Damon Hill is tudott VB-t nyerni, pedig nem egy nagy pilóta, mint tudjuk... ) És ugye: Schumacher a VB címeinek nagy részét úgy szerezte, hogy a csapattársak asszisztáltak a sikeréhez, ergó soha nem lehetett igazából egyikkel sem összemérni, mert nem kaptak azonos feltételeket!!! ( Emlékezz csak vissza, mikor kettős lábtörést szenvedett Silverstonban! A középmezőnyben autózó Irvine hirtelen úgy megtáltosodott a Ferrarival, hogy a VB címért küzdött Hakkinennel... Mivan??? Irvine lehet ugyanolyan jó, mint Schumacher??? És ez is tény! ) Na ez a kivételezés most nincs meg! Bizony fel kellene vennie a kesztyűt Rosberg ellen, de sajna ez nem megy! És ha jövőre sem fog, akkor nagyon, de nagyon lejáratja magát a mellette szóló tényei ellenére...

UNICUMM képe

@moni626:
Nálad a pont moni626, és nagyon fenn áll a veszélye annak, hogy ismét összehoznak /Brawn és Schumi/ egy nyerő csapatot.
Persze ez még jövőre sem tuti, de ahogy írtad ez nem egy éves folyamat. /lásd Ferrari/

UNICUMM képe

@Fusion:
Dejó gyerekek, van 1 nyelvtanár a csapatban!
Köszönjük Emese!

F1speedy képe

@moni626:
Igazad van!

moni626 képe

Ajaj,én úgy látom súlyos feledékenységben szenved a fórumozok fele,legalább:))
Na akkor egy kis frissítés,menjünk vissza az időben,amikor Schumacher leszerződött Brawn-al együtt a Ferrarihoz. Hol is állt akkor a Ferrari?? Na ki emlékszik rá? Bizony én,mert már akkor is Ferrari drukker voltam,most is az vagyok... Nos akkor a Ferrari a középmezőnyben küzdött. Mondhatni fog nélküli oroszlán módjára. És megjöttek a nagy ágyúk. Első évben bajnokok lettek?? Nem. Kellett nekik idő hozzá,persze. Na szerintem most is ez van. Brawn az egyik legokosabb ember ott a F1-ben,csak tudja mit beszél.. eddig mindig tudta. És arról nem beszélve Schumi sem felejtett el vezetni. Igen,valóban megöregedett,illetve idősebb lett,de ne temessük már el könyörgöm!!Három évre írt alá,még bele sem ült az autóba amikor azt nyilatkozta,hogy az első évben ne várjon senki csodát,Ő sem teszi,dolgozik,teszi a dolgát,fejleszt,gyakorol,stb.... egyébként már kezd lerágott csont lenni. Nagyon unalmas. Itt van a mezőnyben,már ez is nagy dolog. Letett Ő már annyit az asztalra,hogy ilyesmit is megengedhet magának. Ja igen mileött elkezdenétek hogy jó autóval mindenki képes megynerni,stb... akkor csak a fent leírtakat tudom ismételni. A Ferrariból is ők csináltak hosszú idő után nyerő csapatot. Ez tény.
Minden Ferrari drukkernek a legszebb évek voltak szerintem:)) Lehet köpködni,utálkozni,de a tények makacs dolgok.

szocs30 képe

@m.mart961: Én nem vok szar redbull párti!De sztem egy jó sofőrnek lehet hogy kell jó autó de egy gyengébb autóhoz ha ennyi tudása van akkor kicsit jobban kéne m,enjen.

Fusion képe

@ForceMercedes: Természetesen, és maximálisan egyetértek veled. De igaz, ami igaz meglepően gyenge a teljesítménye régi önmagához, és a csapattársához mérve is. Személy szerint remélem jövőre sokkal jobb lesz az Öreg( bár nem tudom mitől, de bízom benne.)

ForceMercedes képe

@Fusion: Köszi Fusion, máris javítottam.:) Rájöttél arra mit már rég tudok.(Nekem se árt a gyakorlat.)
Azért remélem a mondandóból is eljutott valami hozzád.:)

Fusion képe

@ForceMercedes: Már bocs, de azt, hogy IDEJE, azt így írjuk helyesen:) a számítástechnika szót egybe írjuk, autók rövid u de hosszú ó, a kiemelendő egybe van stb,stb :)és legalább a kedvenced nevét írnád le helyesen. (SCHUMACHER) Na pááá. ui.: remélem nem sértettelek meg!)

ForceMercedes képe

Sziasztok
m.mart961 lehet, hogy igazad van, de azért a helyesírást gyakorold.:)
-Őszintén szólva úgy látom, hogy mostanság nem csak az ellendrukkerek de a firkászok szemében is nagy divat lett az alázás. Ha már ilyen beható részletességgel írunk valaki "tehetetlenségéről" és ilyen kiemelt fontossággal kezeljük azt ideje elgondolkodni, hogy jól végezzük e munkánkat??
Ki emelendő tény, hogy az F1 gyorsabb ütemben fejlődik technikailag mint a számítástechnika vagy a katonai ipar ... Mit jelent ez?
Három év alatt gyártott F1 -es aútok között nagyobb a különbség mint Makó távolsága Jeruzsálemtől.
Most őszintén. Mit vártak egy ex klasszis pilótától?? Visszajön és alapból szétver mindenkit?
Ha ilyen feltételekkel fogadunk valakit akkor nem Schumachert kell vizsgálni, hogy mi a helye az F1 ben, sokkal inkább azt, hogy normális e az illető aki ezeket elvárja.
Ideje lenne leszálni a magas lóról és reálisan nézni, hogy bizonyos ideig semmiképpen sem fog nyerni...
De, hogy mit tartogat a jövő? Azt majd megnézzük a Tv ben és aktívan drukkolnunk.:)

Hajrá F1 hajrá Schumacher.

UNICUMM képe

NO.1.. és szocs30
Majd megértitek, hogy miről is beszél Brawn, ha jövőre fogjátok látni Kimit, hogy egyetlen év kihagyás után, hogy fog szenvedni egy neki uj autóban. :)
Persze lehet majd Kimit is köpködni jövőre.
De azt ne felejtsük, hogy a mai élő két legnagyobb tehetség a F1-ben Ők.

m.mart961 képe

Alonso mellé kéne beteni a ferkák foz !!

m.mart961 képe

@ Empi igazad van sumi jó !!

m.mart961 képe

@ NO.1,szocs30 nem jut el az agyatokig h. a merci nem fejleszt meg elment a pénz a tavaji braw-n ra ha jó autó lenne sumi alatt ak buzi kis veteléket szétt alázná mert ő legalább el tud rajtolni

Empi képe

Szerintem meg elég tapasztalt Schumacher is és Brawn is...tudják mit csinálnak! Ha így látják jónak, akkor elég valószínűleg jó is lesz:)

szocs30 képe

@NO.1.: Sztem is , ha olyan jó schumaher akkor már idén az első ötben kéne legyen ( a vb-n).

NO.1. képe

szerintem kizárt de ők tudják