Keresztbetettek az élmezőnynek a kiscsapatok

Hiába próbálták meg növelni csapattagjaik számát a következő évadra a Forma-1 élcsapatai, a források korlátozására vonatkozó egyezmény (RRA) módosítását nem hagyták jóvá a királykategória kisebb alakulatai.


Hiába próbálták meg növelni csapattagjaik számát a következő évadra a Forma-1 élcsapatai, a források korlátozására vonatkozó egyezmény (RRA) módosítását nem hagyták jóvá a királykategória kisebb alakulatai.

A jelenleg érvényben lévő egyezség szerint egy csapat versenyenként maximum 47 szakemberrel dolgozhat autóin, míg további két ember munkálkodhat a hibrid technológián a versenyhétvégék során.

Az elmúlt időszakban tárgyalások folytak arról, hogy a létszámot jövőre 55-re növeljék annak érdekében, hogy tehermentesítsenek bizonyos személyeket 2012-ben.

A kisebb csapatok azonban nem értettek egyet a javaslattal, hiszen úgy vélték, amellett, hogy megnőnének a költségek, a nagyobb istállók még inkább előnyben lennének velük szemben.

A McLaren Mercedes csapatfőnöke, egyben a Forma-1-es Csapatok Érdekvédelmi Szervezetének (FOTA) elnöke, Martin Whitmarsh az Autosport című brit szaklapnak nyilatkozva megerősítette, valóban nem került elfogadásra a javaslat.

„A nagy csapatok megpróbálták, de végül falakba ütközött a javaslat. A FOTA szervezetén belül akadályozták meg ezt” – mondta a szakember.

„45 szakember dolgozhat az autón, valamint 2 fő a KERS-rendszeren. Voltak egyéb kivételek is, és néhányan azt mondták: ’oké, miért nem tesszük egyszerűbbé a dolgot, iktatjuk ki a kivételeket és felemeljük 55-re a határt?’. Én elégedett lettem volna ezzel, de úgy gondolom, a kiscsapatok számára pszichológiailag nem volt megfelelő ez a javaslat.”

„Szerintem tiszteletben kell tartanunk mindezt. Korábban 60, 70, vagy 80 emberrel dolgoztunk, és amikor először jött elő a javaslat, hogy csökkentsük a létszámot 45-re, majdnem mindenki azt mondta, hogy képtelenség. Végül azonban minden rendben volt.”

A Forma-1 csapatai továbbra is vitáznak az RRA jövőjével kapcsolatban, a Brazil Nagydíjon a csapatok vezetői várhatóan újra összeülnek majd. Erre egyébként már Abu Dhabiban is sor került volna, ám végül logisztikai okokra hivatkozva az érintettek elhalasztották a gyűlést.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!