Megosztás:

Két autóval tesztelhet a McLaren Abu Dhabiban

Vélhetően Lando Norris is pályára gurulhat Abu Dhabiban.
Vélhetően Lando Norris is pályára gurulhat Abu Dhabiban. © McLaren

A legfrissebb hírek szerint két autóval tesztelhet majd jövő héten, Abu Dhabiban a McLaren Forma-1-es csapata azok után, hogy brazíliai gumitesztjüket biztonsági aggályok miatt nemrég törölni kellett Brazíliában.

A Brazil Nagydíjat követően Lando Norris vezette volna a McLaren autóját a Pirelli gumitesztjén, miután azonban az interlagosi hétvége során több csapatot is támadás ért, végül az a döntés született, hogy a kétnaposra tervezett tesztprogramot nem tartják meg.

Az idei szezon során a Pirelli gumitesztjeiből valamennyi F1-es istálló kivette a részét, az olasz gumigyártó pedig nemrég arra kérte Charlie Whiting versenyigazgatót, hogy engedélyezze a McLaren számára, hogy két autóval körözzön az Abu Dhabi Nagydíj után.

Ha sikerül elfogadtatni a terveket, a csapat egyik autója – a másik 9 istállóval együtt – a Pirelli 2018-as gumijain dolgozna, míg másik versenygépe egyéb fejlesztési munkákat végezne az abroncsokon, melyekről a wokingi gárda nem kapna információkat.

Nem ez lenne az első alkalom, hogy egy csapat két autóval vesz részt a teszteken idén: a Hungaroringen a Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas dolgozott a Pirelli abroncsain, miközben a másik autóval George Russel rótta a köröket.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Kiábrándító idényen van túl a Ferrari finn versenyzője, Kimi Räikkönen – a korábbi világbajnok...

Hozzászólások

( komment)