Kevesebb lelátó lesz Valenciában - F1VILÁG.HU

Kevesebb lelátó lesz Valenciában

HIRDETÉS

Az augusztusban megrendezésre kerülő Európa Nagydíjnak helyet adó valenciai kikötői versenypálya illetékesei azt tervezik, hogy 35 000-rel csökkentik az ülőhelyek számát, ugyanis a tavalyinál jóval kisebb az érdeklődés az idei verseny iránt.

A tavalyi évben bemutatkozó spanyol ringet körülvevő tribünökön 112 000 ülőhely volt, ám mivel az idei évben jóval kisebb az érdeklődés a futam iránt, a szervezők a tervek szerint 75 000-re csökkentik az ülőhelyek számát.

A verseny promótere, a Valmor Sport alelnöke, Jorge Martinez Aspar úgy gondolja, hogy az irányító testület és a csapatok szövetsége közötti elhúzódó vita, és a sport jövőjének bizonytalan helyzete okolható amiatt, hogy eddig kevés jegy kelt el.

“A vita durván lelassította a dolgokat” – mondta Aspar az EFE hírügynökségnek. “Az egyetlen dolog, amiben bízom, hogy az elmúlt hónapokat mielőbb elfelejtjük, mert voltak emberek, akik túl sokat beszéltek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!