Most kiderül az igazság! Ennyi előzés volt az F1-ben idén!

Fotó: Pirelli
Daniel Ricciardo, overtake, Valtteri Bottas, Mercedes, MalaysianGP2017

Csaknem feleannyi előzés volt a 2017-es Forma-1-es évadban, mint az előző, 2016-os idényben – derül ki a Pirelli statisztikáiból.

Az olasz gumigyártó számos érdekes számadatot tett közzé az elmúlt idényről, ezekből pedig kiderül, az idei 20 versenyen összesen 435 előzés történt.

Ez mintegy 49 százalékkal kevesebb, mint a 2016-ban, amikor is összesen 866 előzést regisztráltak a Forma-1-ben – igaz, akkor 1 versennyel több szerepelt a naptárban.

Hozzá kell tenni, a 2016-os év ebből a szempontból a Forma-1 történetének legeredményesebb idénye volt – eközben az idei a legrosszabb a DRS-rendszer bevezetése óta. Az állítható hátsó szárnyak érkezése előtt, 2009-ben 211 előzést regisztráltak.

A legtöbb előzési manőver egyébként a bakui Azeri Nagydíjon volt – szám szerint 42, míg a legkevesebb az Orosz Nagydíjon: mindössze 1.

Az előzéskirály pedig nem más, mint a Red Bull ausztrálja, Daniel Ricciardo, aki 43 manővert mutatott be a 20 verseny során, ebből 13-at a Brit Nagydíjon, ahol a mezőny végéről küzdötte fel magát az 5. helyre.

Ricciardo csapattársa, Max Verstappen 22 előzést mutatott be, ezzel a Red Bull csapata élen járt az előzések tekintetében.

A Pirelli statisztikáiból kiderül, a versenyek nyitóköreiben a legtöbb pozíciót az újonc Lance Stroll szerezte, összesen 36-ot.

A legkevesebbszerint egyébként Max Verstappent és Lewis Hamiltont előzték az idény során, mindössze kétszer.

KERÉKCSERÉK:

A 2017-es évad során összesen 533 kerékcserét hajtottak végre versenykörülmények között a csapatok – versenyenként átlagban 26,7-et.

A legtöbb kerékcsere (41) Bakuban volt, a legkevesebb (18) pedig Ausztriában.

pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!