Verstappen vs. Ocon

Kiderült, mikor debütál a Mercedes vadonatúj F1-ese

Fotó: Mercedes AMG Petronas Motorsport
Fotó: Mercedes AMG Petronas Motorsport

A Ferrarival egy napon tartja 2018-as autóbemutatóját az elmúlt években domináló Mercedes.

A német istálló Brackley-ben rántja majd le a leplet új, W09-es modelljéről, méghozzá február 22-én, csütörtökön.

A Mercedes még ezen a napon pályára is viszi az új versenyautót: Lewis Hamilton és Valtteri Bottas összesen 100 km-t tehetnek meg vele Silverstone-ban.

A Mercedes a kiadott közleményében leírta azt is, természetesen pontosan tudják, hogy a Ferrarival egy napon tartják autóbemutatójukat, és riválisukkal közösen mindent megtesznek azért, hogy a két időpont ne ütközzön.

„Igen, tudjuk, hogy ez ugyanaz a nap, mint maranellói barátainké, és szorosan együttműködünk majd annak érdekében, hogy ne legyen jelentős átfedés a mi eseményünk, illetve a tervezett olaszországi online-bemutató között. Mi is ugyanúgy figyeljük majd őket, ahogy Ti is!” – áll a kommünikében.

Egyelőre négy F1-es csapat autóbemutatójának időpontja ismert: a Ferrari szintén február 22-én, a McLaren február 23-án, a Toro Rosso pedig február 25-én, az első teszt helyszínén, Barcelonában rántja le a leplet 2018-as modelljéről.

 

Kapcsolódó cikkek

Tovább tanulmányozza a Ferrari autóját a Mercedes

Tovább folytatja a Ferrari aerodinamikai koncepciójának feltérképezését és kiértékelését a Mercedes csapata, habár a német istálló magabiztos győzelmet szerzett az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon.

Rosberg: Bottas világbajnok lehet idén

Nico Rosberg úgy gondolja, Valtteri Bottas világbajnok lehet idén, amennyiben mentálisan erős tud maradni a 2019-es F1-es szezon hátralévő részében is.

Friss hírek