Kilóra megvette van der Gardét a Sauber

Megállapodott a Sauber Forma-1-es csapatával Giedo van der Garde, aki még a múlt heti Ausztrál Nagydíj előtt perelte be a svájci istállót.


Megállapodott a Sauber Forma-1-es csapatával Giedo van der Garde, aki még a múlt heti Ausztrál Nagydíj előtt perelte be a svájci istállót.

A holland azért fordult az ausztráliai Viktória állam bíróságához, mert a csapat annak ellenére nem biztosított neki versenyzési lehetőséget a 2015-ös szezonra, hogy érvényes megállapodása volt.

A bíróság helyt adott van der Garde keresetének, a Sauberrel azonban egyeztetésekbe kezdett, és végül megállapodtak abban, hogy Melbourne-ben nem áll rajthoz az istálló színeiben.

A tárgyalások az elmúlt napokban tovább folytatódtak, végül pedig sikerült megállapodni.

„Egyezségre jutottunk a Sauberrel, versenyzői szerződésemet pedig közös megállapodással felbontottuk” – mondta a versenyző egy általa kiadott közleményben.

„Mint szenvedélyes autóversenyző, szomorú és csalódott vagyok. Egész pályafutásom során nagyon keményen dolgoztam, 8 éves korom óta – mindig arról álmodtam, hogy sikeres Forma-1-es versenyző leszek.”

„Abban reménykedtem, hogy legalább megmutathatom, mire vagyok képes, és 2015-ben egy nagy tiszteletnek örvendő középcsapatnál versenyezhetek. Ezt az álmot elvették tőlem, és tudom, hogy ezzel a Forma-1-es pályafutásomnak végleg befellegzett.”

„Rengeteg spekuláció látott napvilágot a médiában az elmúlt héten, szóval szeretném tisztázni, hogy a szponzoraim kifizették a támogatói összegeket a 2015-ös idényre, még a 2014-es év első felében.”

„Mindezt jóhiszeműségből tették, és azért, hogy segítsék megoldani a csapat anyagi problémáit. Ami azt illeti, az én szponzoraim tették lehetővé, hogy a csapat túlélje 2014-et.”

„Éppen ezért a Sauber döntéshozatala rendkívül bizarr, és abszolút nonszensz számomra. Nem mehetek bele a részletekbe, de a Sauber jelentős kompenzációt fizetett nekem azért, hogy a velem kötött szerződés ne lépjen életbe.”

A hírek szerint van der Garde összesen 15 millió eurót kapott a csapattól azért, hogy eltekintsen versenyzési szándékától.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!