Kína nem veszíti el forma-1-es versenyét

A Kínai Nagydíj szervezői bíznak abban, hogy sikerül meghosszabbítaniuk év végén lejáró szerződésüket, és jövőre is ott lesznek a forma-1-es versenynaptárban.


A Kínai Nagydíj szervezői bíznak abban, hogy sikerül meghosszabbítaniuk év végén lejáró szerződésüket, és jövőre is ott lesznek a forma-1-es versenynaptárban.

„Egyelőre még várni kell a bejelentésre, mert néhány technikai dolog van, ami megoldásra vár, de azt gondolom, hogy jó formában vagyunk” – mondta Leon Sun, a versenyt szervező Juss Events cég vezetője a Reuters hírügynökségnek.

„Minden rendben van jelen pillanatban. Októberig van lehetőségünk arra, hogy mindent a helyére tegyünk, és megoldjunk, de nagyon bízom abban, hogy már előbb bejelentést tehetünk, és megerősíthetjük, hogy jövőre is rendezhetünk versenyt a Forma-1-ben.”

A Kínai Nagydíjat rengeteg kritika érte az elmúlt időben, amiért nem megfelelően reklámozza a versenyt, és évről évre egyre kevesebben látogatnak ki a helyszínre, jóllehet ezen nagyon könnyen változtatni lehetne.

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone három hete elmondta, hogy a futam reklámozásával valóban nem elégedettek, de a szervezés kifogástalan, és nem gondolkodnak azon, hogy szakítanak a pályával, bár néhány dolgon változtatni kell.

„Mindennel elégedettek vagyunk, semmi dráma. A szerződés pedig már folyamatban van, és folytatódni is fog” – mondta a brit üzletember még a Kínai Nagydíj időpontjában.

„Természetesen bosszantó, hogy egy közel 200 000 férőhelyes pályán foghíjasak a lelátók, hiszen minden fantasztikus. Valószínűleg nem hirdetik meg megfelelően az eseményt, ez ennyire egyszerű, és ezen mindenképpen változtatni kell a jövőben.”

“A napokban sokat voltam Sanghaj belvárosában, és rengeteget utaztam a környéken, és ha nem lennék benne az üzletben, akkor nem tudnám, hogy a hétvégén versenyt rendeznek a térségben.”

Sun azonban elmondta, hogy ezen mindenképpen változtatni fognak a jövőben, azonban nem egyszerű a dolguk, hiszen a térségben még nem olyan népszerű a sportág, mint például Európában.

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh elmondta, hogy a Kínai Nagydíj fontos a sport számára.

„Nem csak az autógyártók, hanem a forma-1-ben jelenlévő összes partnercég számára nagyon fontos, hogy legyen verseny Kínában” – mondta a szakember, aki éppen ezért fontosnak tartja, hogy jövőre és az azt követő években is megrendezésre kerüljön a Kínai Nagydíj.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!