Kínában is folytatja a remeklést a Ferrari?

A Ferrari korábbi versenyzője, Jean Alesi úgy véli, az olasz istálló 2017-ben végre harcolni tud majd a világbajnoki címért.

A Ferrari korábbi versenyzője, Jean Alesi úgy véli, az olasz istálló 2017-ben végre harcolni tud majd a világbajnoki címért.

A Ferrari korábbi versenyzője, Jean Alesi úgy véli, az olasz istálló 2017-ben végre harcolni tud majd a világbajnoki címért.

A maranellói gárda Sebastian Vettel révén győzelemmel kezdte a 2017-es szezont Melbourne-ben, Alesi pedig azt mondja, szerinte a Ferrari a következő, kínai versenyen is ütőképes lesz.

„Sok ismeretlen volt az új szabályok miatt – rengeteg kérdőjel volt arra vonatkozóan, hogy mire lesz képes a Mercedes vagy a Red Bull” – mondta Alesi, aki 1995-ben a Ferrarival alatta pályafutása egyetlen F1-es győzelmét.

„De az ausztrál idénynyitó után arra számítok, hogy a Ferrari Kínában megerősíti majd jelenlegi teljesítményét. Nagyon elképesztő volt az a könnyedség, ahogy Vettel követte Hamiltont a versenyen – miközben Hamiltonnak esélye sem volt arra, hogy tartsa Vettel tempóját.”

„Ha egy autó kezdettől fogva jó, akkor sokkal könnyebb a fejlesztése is.”

A korábbi F1-es csapatfőnök, Flavio Briatore viszont figyelmeztet, könnyen lehet, hogy más típusú pályákon a Ferrari nem lesz olyan ütőképes.

„Kínában már tisztább képet kapunk” – mondta Briatore.

„A Ferrari győzelme nagyszerű volt, de a melbourne-i egy speciális pálya, és továbbra is nagy dolgokat várok a Red Bulltól és a Mercedestől. Az lenne az ideális, ha háromesélyes lenne a világbajnokság.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!