Kiskaput kihasználva zárkózna fel a Ferrari - F1VILÁG.HU

Kiskaput kihasználva zárkózna fel a Ferrari

HIRDETÉS

Komoly problémákkal találhatja szemben magát a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), a legfrissebb hírek szerint ugyanis néhány csapat úgy véli, vannak kiskapuk a motorfejlesztések befagyasztására vonatkozó szabályokban.


Komoly problémákkal találhatja szemben magát a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), a legfrissebb hírek szerint ugyanis néhány csapat úgy véli, vannak kiskapuk a motorfejlesztések befagyasztására vonatkozó szabályokban.

Miután a szabályok enyhítésére vonatkozó próbálkozások a Mercedes ellenállása miatt kudarcba fulladtak, a Ferrari és a Renault most megpróbálja kitalálni, hogyan is nyerhetne területet a német gyártóval szemben.

Az FIA-val nemrég lebonyolított technikai értekezleten merült fel egy probléma, miszerint a jövő évi szabálykönyvben nincs meghatározva, meddig is kell a 2015-ös erőforrásokat homologizálni.

Habár a legtöbb csapat szerint a továbbfejlesztett erőforrásokat a következő bajnokság első versenyéig el kell fogadtatni az FIA-val, néhány csapat úgy véli, a homologizációt elég lesz megejteni a bajnokság későbbi szakaszában – a szabályok ugyanis erre lehetőséget biztosítanak.

A kérdést a Ferrari technikai igazgatója, James Allison hozta fel a legutóbbi értekezleten, Abu Dhabiban, a sportot irányító testület azonban azon a véleményen van, bár a homologizáció dátuma nincs pontosan meghatározva, a szabálykönyv más paragrafusai világosan fogalmaznak ebben a kérdésben.

A Forma-1-es Sportszabályzat 4-es függelékének 2-es paragrafusa ugyanis kimondja: „Egy gyártónak csak egyetlen specifikációjú erőforrást lehet homologizálnia.”

Az FIA Szerint tehát ez a szabály világosan kimondja, hogy két különböző motort használni egy idényen belül tilos.

Egyes csapatok szerint azonban még így is el lehet halasztani a jövő évi aggregátok homologizációját, ha például a bajnokság első versenyeinek a tavalyi aggregátokkal vágnak neki.

A Ferrari egy magát megnevezni nem kívánó tagja az AUTOSPORT-nak elmondta, nem ők az egyetlenek, akik megkérdőjelezik a szabályokat.

Hirdetés

Az FIA szóvivője úgy nyilatkozott, remélik, hogy a problémát sikerül orvosolni az év első versenye előtt.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!