Kobayashi: A tavalyi autót könnyebb volt vezetni - F1VILÁG.HU

Kobayashi: A tavalyi autót könnyebb volt vezetni

HIRDETÉS

A Sauber istálló versenyzője, Kamui Kobayashi a Forma-1 hivatalos weboldalának adott nyilatkozatában nemrégiben elárulta, a csapat dupla diffúzorral szerelt tavalyi autóját sokkal könnyebb volt vezetni, mint az idei gépet, melytől egyébként mindettől függetlenül jó teljesítményt vár.


A Sauber istálló versenyzője, Kamui Kobayashi a Forma-1 hivatalos weboldalának adott nyilatkozatában nemrégiben elárulta, a csapat dupla diffúzorral szerelt tavalyi autóját sokkal könnyebb volt vezetni, mint az idei gépet, melytől egyébként mindettől függetlenül jó teljesítményt vár.

Kobayashi második teljes F1-es szezonjára készül, és elmondása szerint célja az idei évadra legfőképp az, hogy már a szezon elejétől kezdve értékes pontokat gyűjtsön.

„Úgy gondolom, hogy a 2010-es év jól alakult számomra. Természetesen a kezdet nehéz volt, de a szezon közepétől egészen a végéig remekül fejlődtünk és remélem, hogy 2011-ben még szebb pillanatok várnak ránk” – mondta Kobayashi, majd hozzátette, kissé csalódott volt, hiszen nagyon balszerencsésen alakult számára a 2010-es év első fele.

„Voltak megbízhatósági problémáink a szezon elején és ez nyilvánvalóan furcsa helyzet volt a Sauber számára. Nyolc versenyből haton kiesni nem éppen a csapat elvárásainak megfelelő, és ezt mindannyian tudjuk. Nagyon balszerencsés voltam.”

A japán pilóta csapattársa 2011-ben egy újonc versenyző, név szerint Sergio Perez lesz, és habár Kobayashi eltökélt célja, hogy sikerre vezesse csapatát, kijelentette, hogy nem részesülnek majd különböző bánásmódban.

„Ennek a csapatnak nincs első –és második számú versenyzője. Persze több tapasztalattal rendelkezem, de végül is az a legfontosabb, hogy szorosan együtt dolgozzunk a csapat érdekében. Sergio újonc lesz az idei évben és természetes, hogy időre van szüksége.”

A csapat múlt héten, Valenciában kezdte meg a munkát az új versenygéppel, melyet tovább tesztelnek a mai naptól kezdve Jerezben.

Kobayashi elmondta, alapvetően könnyebb volt vezetni a tavalyi versenyautót, ám az ideivel is elégedett, és a gumik terén is nagy különbségek mutatkoznak.

„Jók az érzéseim az autóval kapcsolatban, de természetesen a legfontosabb az, hogy minél több kilométert megtegyünk vele. A tavalyi versenygépnek sokkal nagyobb leszorítóereje volt és sokkal könnyebb volt vezetni, de az idei autó is jónak tűnik.”

Hirdetés

„Ha azt mondanám, hogy nincs nagy különbség a két beszállító termékei között, hazudnék. De azt kell mondjam, a Pirelli remek munkát végzett a tél során. Ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk, várnunk kell az első versenyig.”

„A célom, hogy következetes legyek, lehetőleg minden versenyen pontot szerezzek, az elsőtől az utolsóig. Tavaly, ha az elejétől kezdve folyamatosan pontokat tudtunk volna szerezni, sokkal jobb pozícióban lettünk volna a konstruktőri tabellán. 2011-ben ez lesz a célunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!