Megosztás:

Kobayashi: Nem volt könnyű előzni

Kobayashi tündökölt hazai versenyén.
Kobayashi tündökölt hazai versenyén. © Sauber

Sebastian Vettel mellett alighanem a legkiválóbb teljesítménnyel a Sauber istálló fiatal tehetsége, Kamui Kobayashi rukkolt elő a vasárnapi Japán Nagydíjon: a hazai pálya előnyeit alaposan kiélvező pilótát a hetedik helyen intette le a kockás zászló.

Habár az időmérő edzés nem úgy alakult a japán versenyző számára, ahogy azt szerette volna, a versenyen parádés előzéseket bemutatva végül megörvendeztette szurkolóit.

Kobayashi a futamot követően elmondta, nagyon örül az eredménynek, és a csapat számára különösen felemelő, hogy újdonsült csapattársa, Nick Heidfeld is pontot tudott szerezni Suzukában.

„Megpróbáltam a tőlem telhető legjobbat nyújtani és nagyon boldog vagyok. Nagyszerű versenyt futott a csapat és különösen örülök a japán szurkolók miatt, akik egy izgalmas futamot láthattak” – mondta Kobayashi.

„Másodszor sikerült mindkét autóval pontszerző helyen befutni, és számomra különleges volt 7 év után visszatérni ide és hazai közönségem előtt versenyezni.”

A fiatal pilóta hozzátette, nehéz versenyen van túl és szerencsésnek érzi magát, hogy a rajtnál nem keveredett balesetbe.

„Mindazonáltal kemény verseny volt. Az időmérő és a futam között alig néhány óra telt el, ami miatt elég sűrű és szokatlan vasárnapon vagyunk túl. A rajt után láttam magam előtt az ütközést és szerencsés voltam, hogy engem nem találtak el.”

„Később nem volt könnyű az előzés és volt néhány kisebb ütközésem. Az autó megsérült, de nem volt semmi komoly és be tudtam fejezni a versenyt. Szeretnék köszönetet mondani a csapatnak a kiváló munkáért és a szurkolóknak a fantasztikus támogatásért.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(15 komment)
pakesz30 képe

igazad van kiesett spában,ott mintha esett volna az eső,kicsúszott ha jól emlékszem!bár mintha nem csak ő csúszkált volna ott az eső miatt!attól mondjuk még,hogy esik az eső nem feltétlenül kell kicsúszni!mennyi pontot bukott azzal az akciójával?talán az eső miatt talán nem lehet annyira rásütni a balfaszságot mint hamiltonra,bár a csokiszájúnak biztos belefújt a szél az arcába azért triplázott

Aquaman képe

igazad van seres.viktor! van élő szerződése, de megérdemel, eg jobb állást ! vagy kitudja lehet jövőre a sauber nyerő autó lesz :D:P

McLaren fan képe

@pakesz30: Alonso például Spában saját hibályából esett ki.

pakesz30 képe

én egy szóval nem mondtam,hogy Alonso fan vagyok!
de ha a kis kedvenced elfékezte magát 4-5!össze is törte a kocsiját 4-5?az elfékezéseivel elbaszta a pozícióját a pontversenyben?elbukta vele a VB címet?

seres.viktor95 képe

@pakesz30: Nemazért én is Alo fan vok de 2007 ben a Canadai nagydíjon a verseny alatt (nem túlzok) 4-5x rontotta el a célegyenes végi féktávot :) hajrá alonso hajrá kobayashi (én úgy tudom h kobayashinak van érvényes szerződése jövőre a bmw hez)

pakesz30 képe

mégegyszer mondom mert látom nem érted!igazad van emberek vagyunk!hibázunk!
de ilyen hibát nem csinált más aki a VB címre hajt,hogy a hajrában saját hülyesége miatt törje össze a verdáját ennyiszer!mégegyszer ismétlem saját hibája miatt!Alonsotol ilyet még nem láttam,se SM től

McLaren fan képe

@pakesz30: Hát én erre csak azt tudom mondani hogy ő is ember neki is vannak rosszabb időszakai mint mindenki másnak. Ott van Schumacher 7 szeres vb mégis tud hibázni Alonso is hibázott már idén nem 1 szer pedig ő is 2 szeres vb.

pakesz30 képe

hát igazad van!de zsinórban ennyiszer ?meg ő egy világ bajnok is nem?ilyen hibákat nem sokan követtek el a nagy nevek közül,vagy tévedek?ő meg sokak szerint a legjobb!
az én degenerált meglátásom szerint ilyen hibákat egy jó pilótának sem szabad elkövetnie,nemhogy a "legjobbnak"

McLaren fan képe

@pakesz30: Az tény hogy hibázott. De mondj már 1 oylan versenyzőt aki még nem tört össze idén 1 autót sem!

Sthill képe

xxxxxxD pakesz30 ez nagyon nagy volt grat! :D xD

pakesz30 képe

Én is megnézném őt egy McLarenben
Hamiltont meg átraknám egy Sauberbe,törje inkább azokat

McLaren fan képe

@Aquaman: Eggyetértek! Nagyon nagy a csávó és ezt nem csak most bizonyította be hanem már 1 pár versenyen és tavaly is! Eltudnám képzelni mondjuk a McLarenben Hamilton mellett:D:D

Aquaman képe

Nagyon remélem hogy valemyik nagyobb cspat, mondjuk a renault leigazolja. ez a srác képes lenne sztem világbajnokságot nyerni egy jobb autóval

Dora008 képe

Penge a srác. :D

GentlManus képe

Hiszem ha látom :D NAGY VAGY KOBA! :D