Hírek

Komoly felújításba kezd Interlagos

Interlagos egy 80 millió dolláros újjáépítési programba kezd, amely magában foglal egy teljesen új boksz-komplexumot, ami a 2015-ös Brazil Nagydíjra átadásra kerül.


Interlagos egy 80 millió dolláros újjáépítési programba kezd, amely magában foglal egy teljesen új boksz-komplexumot, ami a 2015-ös Brazil Nagydíjra átadásra kerül.

Az idei futam után a jelenlegi bokszutca lebontásra kerül, és helyét egy a mai kornak megfelelő létesítmény komplexum veszi majd át, így nagyobb garázsuk lesz majd a csapatoknak, illetve a paddock rész is kiszélesedik.

Az új bokszutca már évek óta téma, azonban az ötlet, miszerint a célegyenest a hátsó egyenesbe viszik, elvetésre került, ugyanis a legutóbbi tanulmányok szerint azzal nagyban megváltozna a pálya karakterisztikája.

A project első fázisa már az idei futam előtt befejeződik, ami azt takarja, hogy új aszfaltot kap a pálya és a bokszutca bejárata is biztonságosabb lesz.

Az új burkolattal nő majd a tapadás a gumikopás növekedése nélkül, ugyanis az új aszfalt puhább lesz.

A bokszutca bejárata, ami a célegyenesre vezető beláthatatlan kanyar belső ívén van jelenelg, rengeteg kritikát kapott az elmúlt években, ám a módosításokkal ez a szekció is biztonságosabb lesz.

Interlagosnak egyébként 2020-ig érvényes szerződése van a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone-nal.

Szólj hozzá!