Komoly újításokkal készül Suzukára a Sauber

Komoly fejlesztésekkel érkezik a hétvégi Japán Nagydíjra a Sauber alakulata – árulta el a csapat technikai igazgatója, James Key.


Komoly fejlesztésekkel érkezik a hétvégi Japán Nagydíjra a Sauber alakulata – árulta el a csapat technikai igazgatója, James Key.

A hinwili gárda az elmúlt néhány versenyen alulteljesített legfőbb riválisával, a Force Indiával szemben, így jelenleg a világbajnoki tabella hetedik helyét foglalja el.

A csapat mindent megtesz azért, hogy ledolgozza 12 pontos hátrányát, ennek érdekében pedig már Japában számos újítást felvonultatnak.

„Egy mindenre kiterjedő új aerodinamikai csomaggal érkezünk majd, mely magábaa foglal egy teljesen új első vezetőszárnyat, új hátsó szárnyakat, oldalsó légterelőket, fékcsatornákat, valamint különféle módosításokat a padlólemezre vonatkozóan” – árulta el James Key technikai igazgató.

„Mindvégig Suzukára terveztük ezeket, és ha minden jól megy, akkor egyértelmű előrelépést jelentenek számunkra. Természetesen szeretnénk végre visszavágni a sok balszerencse után.”

„A bajnokság utolsó negyedében lesznek pályák, melyek jobban feküdhetnek autóinknak. Nagyon jó lenne, ha pozitív eredményeket érnénk el Japánban, hiszen a japán emberek nehéz évet tudhatnak a hátuk mögött.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!