Komoly veszélybe kerülhet a McLaren jövője - F1VILÁG.HU

Komoly veszélybe kerülhet a McLaren jövője

HIRDETÉS
A jelenlegi krízis miatt akár a McLaren Forma-1-es jövője is veszélybe kerülhet – így vélekedik a korábbi Forma-1-es versenyző, Mark Webber.

A patinás brit istálló 2015-ben lépett újra szövetségre a Hondával, a japán gyártó azonban mindezidáig nem tudott olyan erős és megbízható motort építeni, mellyel fel tudná venni a versenyt riválisaival.

Emiatt pedig a McLaren is kiábrándítóan teljesít, mely Webber szerint nagyon komoly hatással lehet a wokingi gárda jövőjére.

„Ez a csapat nem azért létezik, hogy a 14. helyen végezzen” – mondta Webber a Marca című spanyol lapnak.

„Nagyon gyorsan megoldást kell találniuk, mert a McLarennek, mint vállalatnak a jövője foroghat veszélyben.”

Webber szót ejtett arról is, hogy jó barátja, Fernando Alonso türelme is egyre fogytán.

„Az, hogy Alonso kihagyja Monacót, jól mutatja, mi folyik jelenleg a McLarennél. A csapattal való kapcsolata egyértelműen kritikus ponthoz érkezett. A Hondának javítania kell a teljesítményén, máskülönben a McLarennek el kell fogadnia azt a tényt, hogy elkerülhetetlen a versenyzőcsere…”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!