Kovalainen: El kell ismernem, túl nagy falat volt - F1VILÁG.HU

Kovalainen: El kell ismernem, túl nagy falat volt

HIRDETÉS

Heikki Kovalainen elismerte, alábecsülte a kihívást, amikor elvállalta, hogy rajthoz áll a 2013-as szezon utolsó két versenyén honfitársa, Kimi Räikkönen helyett.


Heikki Kovalainen elismerte, alábecsülte a kihívást, amikor elvállalta, hogy rajthoz áll a 2013-as szezon utolsó két versenyén honfitársa, Kimi Räikkönen helyett.

A 32 esztendős versenyző Amerikában és Brazíliában versenyezhetett a Lotus színeiben, miután Räikkönent nemrégiben megműtötték sérült háta miatt.

Bár a Lotusnál abban bíztak, Kovalainen hozzásegítheti majd őket a konstruktőri második helyhez, a finn végül egyetlen pontot sem szerzett a két futam során.

Míg az austini gyengélkedésben komoly szerepet játszott a nem megfelelően üzemelő fékcsatorna, illetve a KERS-probléma, Brazíliában egyszerűen nem tudott visszakapaszkodni a gyenge rajt után.

„Kiábrándító, hogy egyetlen pontot sem szereztem a csapatnak” – mondta Kovalainen az AUTOSPORT-nak.

„Úgy gondoltam, Brazíliában összejön, még ha nem is lesz minden tökéletes. Több hibát elkövettem, mint vártam, és el kell ismernem, hogy talán túl nagy falat volt ez, amit alábecsültem.”

Bár a finn gyorsan felvette a tempót, hiszen Austiban a legjobb tíz közé kvalifikálta magát, a versenytempóval már bőven voltak gondok.

Kovalainen szerint komoly problémát jelentett számára, hogy idén nem versenyzett aktívan, és mindössze hat szabadedzésen ült autóba a Caterhamnél.

„Egyáltalán nem éreztem – főleg a pénteki és szombati edzések után –, hogy berozsdásodtam. Úgy éreztem, mindent kontroll alatt tartok, és mindkét futamnak úgy vágtam neki, hogy sikerült javulnom ahhoz képest, ahogy kezdtem. Nem voltak kétségeim.”

Hirdetés

„De mindkét vasárnap katasztrófa volt. El kell ismernem, hogy ez talán a kevés rutin, illetve némi „rozsda” miatt volt.”

„Nem szeretem, ha nem jönnek össze a dolgok, másfelől viszont ez ismét csak megmutatta, milyen kemény világ is a Forma-1.”

Kovalainen abban bízik, az elmúlt két futamon nyújtott teljesítménye nem lesz hatással arra, hogy jövőre visszatérhet-e az aktív versenyzéshez a Caterhammel.

„Tudom, hogy nem volt a legjobb, és ha próbáltam is bizonyítani valamit, az nem jött össze. De nem így álltam hozzá, nem voltak kitűzött céljaim, és nem arra hajtottam, hogy jobbak legyenek a tárgyalási alapjaim.”

„Kétlem, hogy ez hatással lesz a tárgyalásokra. Magabiztos vagyok, de amíg nincs aláírt szerződésed, soha nem tudhatod.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!