Kovalainen elégedett az időmérő után

Heikki Kovalainen magabiztosan várja a holnapi Olasz Nagydíjat, miután az első sorba kvalifikálta magát a borzalmas időjárási körülmények között megrendezett időmérő edzésen.

Heikki Kovalainen magabiztosan várja a holnapi Olasz Nagydíjat, miután az első sorba kvalifikálta magát a borzalmas időjárási körülmények között megrendezett időmérő edzésen.

A McLaren finn pilótája szárnyalt az esőben, és egész nap jobban teljesített csapattársánál, Lewis Hamiltonnál, aki egy rossz taktikai döntés miatt már a második etapban kiesett, így csak a tizenötödik helyről várhatja a rajtot.

Kovalainen kevesebb, mint egy tizeddel volt lassabb a pole pozíciót megszerző Sebastian Vettelnél, így optimistán várja a folytatást.

“Nagyon szoros volt kettőnk párharca, és nem hajtottam ki azonnal a pályára” – mondta Kovalainen. “Az első köröm nem volt olyan jó, és a végén még jobban rázendített az eső. Az utolsó próbálkozásom alkalmával még mindent beleadtam, azonban nem volt tapadás.”

“Mindenesetre jó helyen vagyok a versenyre. Az autó jól muzsikált az esőben, és a tegnapi száraz pályán, illetve a teszteken is nagyon erős volt, így optimistán várhatjuk a folytatást.”

Kovalainen bevallotta, nem tudja, milyen problémái voltak Hamiltonnak, azonban biztos benne, hogy a brit pilóta remekül fog teljesíteni a vasárnapi futamon Monzában.

“Nem tudom, mi történt Lewisszal, és mérnökeivel. Én az első etapban végig ugyanazon a gumiszetten köröztem. Lewis talán azt gondolta, hogy elég száraz a pálya az intermediate abroncsokhoz, és ahogy kihajtott, azonnal elkezdett esni az eső.”

“Nem volt szerencséje, de biztos vagyok benne, hogy jól fog szerepelni a versenyen.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!