Kovalainen készen áll arra, hogy használja a KERS-gombot - F1VILÁG.HU

Kovalainen készen áll arra, hogy használja a KERS-gombot

HIRDETÉS

A Caterham istálló versenyzője, Heikki Kovalainen úgy véli, köszönhetően annak, hogy idén már a Renault KERS-rendszerét is használhatják, képesek lesznek majd harcba szállni a középmezőny csapataival, így például a Williamsszel és a Toro Rossóval.


A Caterham istálló versenyzője, Heikki Kovalainen úgy véli, köszönhetően annak, hogy idén már a Renault KERS-rendszerét is használhatják, képesek lesznek majd harcba szállni a középmezőny csapataival, így például a Williamsszel és a Toro Rossóval.

Míg a másik kettő, még relatíve újnak számító kiscsapat, a Marussia és a HRT komoly gondokkal küzd, addig a Team Lotusból avanzsált Caterham jó úton halad afelé, hogy idén újabb nagy előrelépést tegyen.

„Úgy érzem, 100 százalékig készen állunk, készen arra, hogy még jobb teljesítményt nyújtsunk a következő idényben” – fogalmazott az istálló finn versenyzője, Heikki Kovalainen a Sky Sportsnak adott interjújában.

„Csapatként szeretnék a középmezőnybe verekedni magunkat. Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy mindig a Q2-be kvalifikáljuk magunkat, és hogy harcba szállunk a közvetlenül előttünk lévő csapatokkal – legyen az a Williams, vagy bárki más. Tényleg nagyon közel van, és szeretnénk ebbe a csoportba tartozni.”

Kovalainen szerint az is a Caterham malmára hajthatja a vizet, hogy története során először használhatja majd a hibrid technológiát.

„Ez olyasvalami, amely tényleg lehetővé teszi majd számunkra, hogy a körülöttünk lévő autókkal versenyezzünk, pláne a rajtoknál. Köridő tekintetében nagyjából négy tizedmásodpercet jelent majd.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!