Kovalainen magát okolja a gumiproblémákért

Heikki Kovalainen vezetési stílusát okolja azért, hogy túlzottan elkoptak hátsó abroncsai a hétvégi futamon, ami miatt esélye sem volt arra, hogy tartani tudja a tempót csapattársával, aki végül fölényes győzelmet aratott a Brit Nagydíjon.

Heikki Kovalainen vezetési stílusát okolja azért, hogy túlzottan elkoptak hátsó abroncsai a hétvégi futamon, ami miatt esélye sem volt arra, hogy tartani tudja a tempót csapattársával, aki végül fölényes győzelmet aratott a Brit Nagydíjon.

A McLaren finn versenyzője pályafutása első pole pozícióját szerezte meg a szombati időmérő edzésen, azonban a versenyen képtelen volt tartani a tempót csapattársával, a futamgyőztes Lewis Hamiltonnal, ugyanis hátsó abroncsai túlságosan elkoptak és vesztettek tapadásukból a vizes pályán.

Kovalainen visszatekintve a tegnapi versenyre úgy gondolja, hogy vezetési stílusa – amely abban különbözik leginkább csapattársáétól, hogy sokkal agresszívebben jön ki a kanyarokból – okozta a vesztét, ugyanis a vártnál hamarabb elkoptak abroncsai.

“Őszintén szólva a hátsó gumik gyenge tapadása miatt szenvedtem az egész versenyen” – mondta a finn pilóta. “Egyszerűen túlságosan gyorsan elkoptak, nem tudtam vigyázni rájuk. Az autó irányíthatósága egyre rosszabb lett, így lassítanom kellett. Ez volt az oka annak, hogy nem tudtam tartani a lépést az előttem haladókkal.”

“Úgy érzem, a vezetési stílusom, és az általam jónak vélt beállítások miatt nem tudtam jobb eredményt elérni a tegnapi versenyen. Úgy tűnik, hogy esőben jóval nagyobb terhelést kapnak a hátsó abroncsaim.”

“Ezzel a problémával már Kanadában is találkoztunk, ahol sokkal több problémám volt a gumikopással, mint Lewisnak. Az esőben, mikor a tapadás igen kicsi, úgy tűnik, hogy túlságosan nagy nyomás alá helyezem a hátsó gumikat. Ez egy olyan probléma, melyet ki kell vizsgálnunk, és meg kell oldanunk.”

Annak ellenére, hogy nem sikerült felállnia a dobogóra, Kovalainen elégedetten nyilatkozott hétvégi teljesítményéről.

“Számos pozitívumot ki lehet emelni, bár egy kicsit csalódott vagyok jelen pillanatban, mert minden olyan jól kezdődött számomra” – mondta a finn. “Megszereztem a pole pozíciót, és a hétvége első részében is mindig jó helyen voltam. Ennek örülnünk kell, és erre kell építenünk. Már alig várom, hogy ismét autóba ülhessek Hockenheimben.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!