Kovalainen: Nincs garancia Magnussen sikerére

Heikki Kovalainen szerint semmi garancia nincs arra, hogy a Forma-1-ben jövőre bemutatkozó Kevin Magnussen tündökölni fog majd a McLaren Mercedes alakulatánál.


Heikki Kovalainen szerint semmi garancia nincs arra, hogy a Forma-1-ben jövőre bemutatkozó Kevin Magnussen tündökölni fog majd a McLaren Mercedes alakulatánál.

A dán tehetség Sergio Pérezt váltja a wokingi gárda színeiben, a McLaren tehát 2007 után ismét egy újonc versenyzőnek ad lehetőséget. Akkor Lewis Hamilton bizonyíthatott a patinás angol alakulatnál, és nem is vallott szégyent: rögtön első évében a bajnoki címért harcolt, egy esztendővel később pedig el is hódította a koronát.

Kovalainen – aki 2008-ban és 2009-ben versenyzett a McLarennél Hamilton oldalán – elárulta, nem lehet tudni, Magnussen mire lesz majd képes jövőre.

„Két lehetőség van: vagy nagyon jó lesz, vagy rosszul teljesít. Nehéz megmondani, melyik a legvalószínűbb opció”
– mondta a 32 esztendős finn.

„Úgy tűnik, a McLarennél nagyon hisznek benne, de én nem igazán ismerem őt, persze tudom, hogy gyors és jó pilóta.”

„Hamilton már az első futamtól kezdve képes volt dobogóért harcolni, az elmúlt idényben viszont Sergio Pérez nem tudott megfelelni az elvárásoknak. Arra számítottak, hogy le tudják csiszolni a gyémántot, de nem így történt.”

„Bárhogy is lesz, a McLaren egy nagyon erős csapat, kiváló eszközökkel és forrásokkal rendelkezik, szóval legalább a feltételek adottak lesznek ahhoz, hogy megoldják a versenyzőkkel kapcsolatos problémákat. Nincs garancia Magnussen sikerére, de legalább nagyszerű esélyt kap.”

Sergio Pérez egyébként a Totalrace-nek nyilatkozva elárulta, még mindig meg van döbbenve azon, hogy csapata megvált tőle az idei szezont követően.

„Még mindig meg vagyok lepődve a csapat döntésén” – mondta a 23 esztendős mexikói.

„Nem számítottam erre a hírre, valójában már alá volt írva a szerződésem. Szóval meglepődtem.”

Az ifjú versenyző a hírek szerint jövőre a Force India csapatánál folytatja pályafutását a Forma-1-ben.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!