Kovalainen szerint még sokat fejlődhet a Lotus

Remekül szerepelt a Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzésén a Team Lotus versenyzője, Heikki Kovalainen, hiszen a tizenötödik helyről vághat neki a vasárnapi futamnak.


Remekül szerepelt a Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzésén a Team Lotus versenyzője, Heikki Kovalainen, hiszen a tizenötödik helyről vághat neki a vasárnapi futamnak.

A finn pilóta többek között a két Force Indiát is maga mögé utasította a kvalifikáció második szakaszában, így idei legjobb eredményét szállította a Forma-1 mezőnyéhez tavaly csatlakozott Lotusnak.

„Ez nyilvánvalóan egy nagyszerű nap a Team Lotus számára és szeretnék mindenkinek köszönetet mondani a kemény munkáért, és hogy megtehettük a következő lépést ebben a történetben” – mondta Kovalainen.

„Még sok van ebben az autóban, és miközben remekül teljesítettünk a mai napon, láthattuk, hogy képesek vagyunk a fejlődésre és fel tudjuk venni a harcot a körülöttünk lévő autókkal.”

„Az éjszaka, illetve a harmadik szabadedzésen elvégzett munka során sikerült sokkal jobb egyensúlyt találnunk a gyors kanyarokra, és még dolgozhatunk azon, hogy a lassabb fordulókban és jobb legyen a helyzet, mivel úgy gondolom, hogy itt még találhatunk némi időt.”

„Most viszont jó érzéssel tölt el a mai eredmény, jó pozícióból várhatjuk a holnapi versenyt.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!